Áramellátási hiba okozhatta a British Airways számítógépes rendszerének összeomlását

A British Airways vezérigazgatója szerint áramellátási hiba okozhatta a légitársaság számítógépes hálózatának szombati összeomlását, amely miatt a cég összes járatát törölte két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken.

Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója a Twitteren megjelent videóüzenetében közölte: a hiba elhárításán dolgozó szakértők úgy vélik, hogy az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett. Cruz nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, kijelentette ugyanakkor: nincsenek arra utaló jelek, hogy a British Airways számítógépes rendszerét kibertámadás érte volna. Cruz elmondta: a hiba a British Airways telefonos utastájékoztató rendszerének működését is akadályozza, ezért a cég azt kéri, hogy az utasok a BA Twitter-üzeneteit figyeljék, vagy keressék fel a légitársaság, illetve a Heathrow és a Gatwick repülőterek honlapját.

A hiba a BA teljes, globális informatikai hálózatát érinti, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a cég járatai, és tízezrek rekedtek a légikikötőkben. A fennakadás várhatóan a következő napokra is kihat, elsősorban Heathrow-n. A GMB brit szakszervezeti szövetség – amely a polgári repülési ágazat alkalmazottait is képviseli – közleményében a BA kiszervezési gyakorlatát bírálta. A GMB szerint a British Airways tavaly több száz „elkötelezett és hűséges” informatikus alkalmazottját eresztette szélnek, és az informatikai hálózat működtetését kiszervezte Indiába. Ezt a lépést sokak véleménye szerint „a puszta kapzsiság” vezérelte – áll a szakszervezet közleményében. A British Airways ellenközleményben cáfolta, hogy a hibát a kiszervezés okozta volna, mondván: a cég soha nem tenne olyasmit, ami kikezdené informatikai rendszereinek integritását és biztonságát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ingyenes internet-hozzáférési pontok ezreit állítja fel az Európai Unió

csü jún 1 , 2017
ShareTweetPinSharePolitikai megállapodásra jutottak az uniós intézmények az úgynevezett WiFi4EU kezdeményezésről, amelynek értelmében 2020-ra ingyenes internet-hozzáférési pontok ezreit fogják kiépíteni a kontinensen – jelentette be az Európai Bizottság. Az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament közötti egyezség értelmében 120 millió eurót különítenek el a programra, amelynek keretében […]
wifi

És még ez is...