Applikáció segít pislogni

Már elérhető az Androidra fejlesztett Szemfüles applikáció, amelyet alapszoftverként javasolt alkalmazni minden gyermeke egészségére odafigyelő szülőnek. Ahogy a felnőtteknél a magyar startup által fejlesztett, alapvetően pislogásra és monitor-szem távolságra figyelmeztető számítógépes szoftverrel, úgy a gyermekek esetében az app használatával érhető az el, hogy a huzamosabb ideig tartó okostelefonon történő rajzfilmnézés vagy játék közben ne felejtsenek el pislogni, valamint az eszközt is a megfelelő távolságra tartsák a szemüktől. A gyakori mobil nézés közelről a szem gyengüléséhez vezethet, ami rövidlátást okozhat már rövidtávon is. Gyermekeknél ezek a szemet ért hatások hatványozottan terhelnek, ezért ők különleges védelmet igényelnek. „A saját kislányomnál vettem észre először, hogy sokáig nem pislogott, amikor rajzfilmet nézett a telefonomon. Ezután figyeltem meg irodai környezetben, elmélyült munka során a kollégáimon és magamon is ugyanezt, ez adta az ötletet, hogy fejlesszünk egy figyelmeztető szoftvert. Küldetésünkké vált, hogy a sajátunk mellett a következő generációk szemét is segítsük megmenteni” – mondta Fári Tamás, ötletgazda, a Szemfüles Preventív Kft. ügyvezetője.

„A hosszú pislogás nélküli másodpercek alatt még az egészséges, jó minőségű könnyfilm mellett is foltokban kiszárad a szemfelszín, ami égő, szúró érzéssel jár és hosszú távon is rontja a látás- és életminőséget. A szem száradása következtében károsodhat a szemet borító hámfelszín is, ami által fogékonyabb az egyén a szemfelszíni fertőzésekre, ráadásul szemszárazság következtében akár szaruhártya- és kötőhártyagyulladás is kialakulhat” – figyelmeztet Argay Amanda, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Országos Traumatológiai Intézet Szemészeti Osztályának orvosa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Közkívánatra január 21-ig lehet pályázni az írországi utazásért

sze dec 12 , 2018
ShareTweetPinShareJanuár 21-ig meghosszabbítják a szervezők a UPC Future Makers, diákoknak szóló programozóverseny jelentkezési határidejét. A Future Makers Nagydíjat a UPC Magyarország a SKOOL és a Kódgarázs szakmai közreműködésével még októberben hirdette meg. Az általános- és középiskolás diákoknak szóló programozóversenyre 12 és 16 év közötti diákok nevezhetnek, három fős csapatokban, olyan […]
Program, kód, php

És még ez is...