Amerikai távközlés: engedélyezték a gigafúziót

Az amerikai illetékes hatóságtól megkapta az engedélyt az egyesüléshez az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb távközlési cége, a T-Mobile és a Sprint.

A külföldi beruházásokat felügyelő amerikai bizottság (CFIUS) döntéséről a két cég közös közleményben számolt be. Az ügylethez azért kellett a CFIUS engedélye, mert a T-Mobile 63 százaléka a német Deutsche Telekom, a Sprint 85 százaléka pedig a japán SoftBank távközlési cég tulajdona. A 26,5 milliárd dolláros ügylet révén létrejövő új cég a Verizon és az AT&T után a harmadik legnagyobb lesz az amerikai vezeték nélküli telekommunikációs szolgáltató piacon. A T-Mobile anyacégének 42 százalékos, a SoftBanknak pedig 27 százaléknyi részesedése lesz az egyesülő vállalatban. A fennmaradó 31 százalékot a tőzsdén értékesítik. A két cég 2019 első felében tervezi lezárni az ügyletet, amelytől évi mintegy hatmilliárd dollár költségmegtakarítást várnak. Az egyesülés révén létrejövő cég T-Mobile néven fut majd és több ezer új alkalmazottat tervez felvenni, hogy felgyorsítsák az 5G mobilhálózat kiépítését az országban. Az új cég előfizetőinek a száma közel 127 millió lesz. A két cég 2014-ben már próbálkozott az egyesüléssel, az azonban akkor meghiúsult az Obama-kormányzat ellenállása miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Biztonsági trendek: semmi jó nem várható jövőre

sze dec 26 , 2018
Az ESET összegyűjtötte a vállalati biztonságtudatosság jelenét és aktuális trendjeit. A jövő azért jövő, mert nem ismerjük, ennek ellenére azért tehetünk óvatos becsléseket, például a zsarolóvírusok várhatóan sajnos nem fognak eltűnni 2019-ben sem. Az IoT eszközök, valamint a közművek, infrastruktúrák, erőművek, ipari környezetek a következő évben is egyre inkább a […]
vírus

És még ez is...