Állítólag a magyar mobilpiac jól teljesít

 

A magyarországi mobilszolgáltatások árai nem magasak európai összehasonlításban, és a három-, illetve négyszereplős piacokon nincs szignifikáns különbség a különböző mutatók, például penetráció vagy árak tekintetében — áll az Infrapont Kft. tanulmányában. A tanulmány nem igazolta, hogy egy új piaci szereplő belépése feltétlenül pozitív változást, például hosszú távú árcsökkenést hozna – fejtette ki Pápai Zoltán, a közgazdasági tanácsadó cég ügyvezetője. Hozzátette: a kutatás azt mutatja, hogy kétszereplős piac esetén jobban érzékelhető az új belépővel az árcsökkentő hatás, míg háromszereplősnél legfeljebb az első évben hoz kedvező hatást egy negyedik megjelenése, utána a csökkenés mértéke visszaáll az átlagos trendre. Azt is megjegyezte, hogy nemzetközi vállalatok belépése esetén a hosszú távú árcsökkentő hatás erősebb. A kutatás szerint 2010-ben a magyarországi átlagos mobil percdíj a hetedik legalacsonyabb volt az Európai Unióban, és 35 százalékkal alacsonyabb volt az EU átlagánál. Az Infrapont szerint a magyarországi legkisebb, kétgigabájtos mobilinternet adatcsomag ára pedig a negyedik legalacsonyabb az idén márciusban, és ez több mint 40 százalékkal alacsonyabb az uniós átlagnál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Informatikai rendszer a fehér foltok ellen

ked máj 7 , 2013
  A Sportexpo szakmai kiállításon bemutatták azt az informatikai rendszert, amely a fogyatékkal élőknek segít megtalálni a lakóhelyükhöz legközelebb elérhető sportolási lehetőséget. „Bár kis ország vagyunk, mégis megdöbbentő, mennyi fehér folt van hazánkban, sok helyen akár 60-80 kilométert is kell utaznia egy fogyatékkal élőnek, ha sportolni szeretne” – mondta Gömöri […]
ZX-81

És még ez is...