Alibaba és társai uralhatják a világot

 

Egyre többen kereskednek elektronikusan Kínában, ahol a piacot az Alibaba Csoport uralja, a kelet-ázsiai ország három éven belül a világ vezető e-kereskedelmi hatalma lehet – derül ki az iparági statisztikákból. Az első félévben minden rekordot megdöntve és várakozást felülmúlva 512 milliárd jüanra (17,4 ezer milliárd forint) nőtt az elektronikus csatornákon lebonyolított kereskedelmi tranzakciók értéke Kínában, ez csaknem 47 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest – mutatnak rá a Kínai E-Kereskedelmi Kutatóintézet adatai. A rendkívüli növekedést az elektronikus kereskedelem térhódításával, a technikai fejlődéssel, az internetezők számának emelkedésével, nem utolsósorban pedig az e-kereskedők között indult agresszív árháborúval magyarázzák az elemzők. Az elmúlt években töretlenül nőtt a világhálón történő vásárlások összege Kínában, a 2008-as 128 milliárd jüan (4,3 ezer milliárd forint) után 2010-re 476 milliárd jüant (16,2 ezer milliárd forint) tett ki, vagyis két év alatt csaknem megnégyszereződött. Tavaly már több mint 800 milliárd jüant (27,2 ezer milliárd forint) költöttek az interneten a kínaiak, s az idén az egyezer milliárdos (34 ezer milliárd forint) határt is átlépheti — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyarországot meg fogják támadni

pén okt 19 , 2012
ShareTweetPinShare  Oroszország, Kína és Irán a NATO legveszélyesebb ellenfelei a kibertérben – írja a Kommerszant című orosz napilap, amely az észak-atlanti szövetség novemberre tervezett hadgyakorlata kapcsán a kiberháborús készülődésekkel foglalkozik. A Cyber Coalition 2012 elnevezésű hadgyakorlat forgatókönyve szerint két NATO-tagállamot: Magyarországot és Észtországot november 13. és 16. között nagyszabású kibertámadás […]
ZX-81

És még ez is...