Akármennyit költünk az it-biztonságra, sosem elég

matrix2Várhatóan rekord összeget, akár mintegy 22-24 milliárd forintot is költhetnek it-biztonságra a szervezetek idén Magyarországon a tavalyi húszmilliárd után – közölte az it-biztonsággal foglalkozó Hunguard Kft. az MTI-vel. A társaság arra számít, hogy a hardveres és szoftveres védelmi megoldások mellett az it-biztonsági büdzséből egyre nagyobb részt fordítanak majd 2016-ban a megfelelő szakemberek foglalkoztatására, valamint biztonságtechnikai képzések szervezésére a nem szakterületi munkatársak részére is. A különböző víruskereső programok jogdíja mellett a hardveres eszközök karbantartása és fejlesztése is jelentős mértékben hozzájárulhat az idei rekordköltésekhez.

A Hunguard furcsállja, hogy a szervezetek túlnyomó része még mindig nem költ adatszivárgás elleni védelemre, a legtöbben nem ismerik fel, hogy az üzleti adatok elvesztésének vagy kiszivárgásának milyen következményei lehetnek. A társaság a nemzetközi trendek és a hazai piac működése közötti ellentmondásnak nevezte, hogy míg nemzetközi szinten a vállalatok belső kapacitásaik fejlesztésére törekednek a biztonságtechnika területén, Magyarországon jellemzően magyar szakcégek számára szervezik ki az it-biztonsági tennivalókat. Ennek oka a kedvezőbb ár-érték arány, mivel a magyar szakcégek szakmai felkészültsége világszinten is megállja a helyét, és emellett globális viszonylatban megfizethető áron kínálják szolgáltatásaikat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Floding Kft. nyert Soroksáron

szo máj 28 , 2016
A Floding Kft. nyerte a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal informatikai hálózatfejlesztési tenderét. A nyertes nettó 15 436 990 forintért az önkormányzat több épületét optikai hálózattal köti össze, 130 végpontot kiépít, 247-et pedig felújít. A tenderen a nyertes társaságon kívül indult még az ALBACOMP Services Kft., a TeloNet Kft., […]

És még ez is...