Akadálymentesítés: emberség helyett informatika

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára. Fülöp Attila elmondta, hogy a kormány a Széchenyi 2020 programon keresztül négymilliárd forintot biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy javaslataik alapján tudják segíteni saját célcsoportjaikat az infokommunikáció és az akadálymentesítés területén. Mindez magában foglalja a ma fellelhető okos eszközök használatát, illetve azok informatikai támogatását – tette hozzá Fülöp. Az államtitkár rendkívül fontosnak nevezte az Autisták Országos Szövetségének DATA projektjét, amely – a társszervezetek ide kapcsolódó programjaihoz hasonlóan – leginkább azzal segíti az autizmussal élők mindennapjait, hogy könnyebbé teszi a másokkal történő kommunikációt. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a társadalmi beilleszkedés, illetve elfogadás – mondta Fülöp.

Vélemény
Nagyon olcsón vásárolja meg az kormányzat a fogyatékosok érdekeit képviselni hivatott szervezeteket, illetve ezek hallgatását. Rémísztő ugyanis, hogy amikor védtelen sérült embereket aláznak meg, vernek, terrorizálnak egyes emberségükből kivetkőzött véglények egyes állami intézményekben, akkor egyik szervezet sem képes megnyilatkozni, elítélni ezeket a gaztetteket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Wojciech Wiewiórowskit nevezték ki európai adatvédelmi biztosnak

pén dec 13 , 2019
ShareTweetPinShareAz európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács ötéves hivatali időre Wojciech Wiewiórowskit nevezte ki európai adatvédelmi biztossá – közölte az uniós szervezet. A lengyel Wiewiórowski 2014 óta az európai adatvédelmi biztos helyettese volt. Ezt megelőzően – 2010-től kezdődően – a lengyel adatvédelmi hatóságnál volt a személyes adatok védelmével foglalkozó főfelügyelő. […]

És még ez is...