ÁEEK: bírja a terhelést az EESZT

A veszélyhelyzeti fokozott terhelésben is helytáll az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

Az egészségügyi intézmények a maximális védelem érdekében arra kérik a betegeiket, hogy ne papíralapon és személyesen vegyék át a leleteiket, hanem használják erre az EESZT szolgáltatásait – írták a közleményben. Az EESZT egy olyan egyedi e-egészségügyi rendszer, amely egyszerre szolgálja ki a teljes egészségügyi ágazatot és a lakosságot is. A rendszer egységes és egyidejű kommunikációt tesz lehetővé az ellátók között, valamint azonnali információt biztosít a betegek számára. A háziorvosok megtekinthetik a betegdokumentumokat, a beteg koronavírus-tesztjének eredményeit személyes jelenléte nélkül is. A beteg, vagy a meghatalmazottja pedig a „lakossági portálon” keresztül tekinthet bele a beteg egészségügyi adataiba anélkül, hogy elhagyta volna az otthonát – írták. Már korábban lehetővé vált az is, hogy e-receptek a beteg taj-számával és a kiváltó személyazonosságának hitelt érdemlő igazolásával is kiválthatóak.

Az EESZT-t naponta több mint 26 ezer orvos és csaknem 13 ezer patikai dolgozó használja, a veszélyhelyzet kihirdetése óta a rendszer több mint kétszeres terheléssel működik, a korábbi napi 800 ezer e-recepthez képest több mint 2,3 millió elektronikus vényt kezel naponta a szolgálat – közölte az ÁEEK.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Újabb vidéki városokban lehet mobiltelefonnal közlekedési jegyet vásárolni

hét ápr 6 , 2020
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben az önkormányzatok új és újabb intézkedéseket hoznak az egészségügyben dolgozók és a helyi lakosság védelmében, több vidéki városban is lehetőség nyílt mobiltelefonos jegy- és bérletvásárlásra; kedden a szolnoki Hetényi kórházat is járványügyi kórházzá minősítették. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. közlése szerint keddtől már Kecskeméten is lehet mobiltelefon használatával […]

És még ez is...