Adóztatnák az okostelefonokat

 

Az okostelefonok és a táblagépek megadóztatását is javasolja egy szakértői jelentés, amely Francois Hollande francia elnök megbízásából készült az illegális internetes letöltések miatti film- és zeneipari veszteségek kompenzálásának és a digitális kultúra fejlesztésének lehetőségeiről. A művek internetes terjesztésére és jogvédelemére az előző kormány által – óriási tiltakozás mellett – létrehozott külön hatóságnak, a kalózpéldányokat letöltőit üldöző Hadopinak ugyanakkor a megszüntetését javasolják a szakemberek, akik Pierre Lescure, a Canal+ kereskedelmi televízió korábbi igazgatója vezetésével kilenc hónapig dolgoztak az összesen nyolcvan javaslatot tartalmazó dokumentumon. A miniszter a jelentésben javasoltak szerint egy „egészen gyenge szintű” új adót tervez az okostelefonokra és a táblagépekre, amelyből a munkahelyeket teremtő zenei ipar, mozi, fotóművészet és a videójátékok alkotóit támogatná az állam. A legális letöltés ösztönzésére és a kalózkodás visszaszorítására a jelentés azt javasolja, hogy a filmforgalmazásba kerülő filmeket a jelenleginél gyorsabban, a bemutatót követő négy hónap helyett már három hónap múlva le lehessen az internetről tölteni vagy DVD-n megvásárolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az okostelefon-tulajdonosok többet vásárolnak online

sze máj 15 , 2013
  A Magyar Telekom legutóbbi, internethasználók körében végzett reprezentatív kutatásából kiderül, hogy az okostelefonnal rendelkezők körében magasabb az online vásárlók aránya, mint a hagyományos készülékekkel rendelkezők körében (74 százalék vs. 54 százalék). Azok, akik vásároltak már online, alapvetően jó véleménnyel vannak az online vásárlással kapcsolatban, 76 százalékuk állítja, hogy jó […]

És még ez is...