Adatpákászok buktak le

1

 

Három férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy internetes banki műveletekhez használt adatokat szereztek meg, majd áldozataik számlájáról pénzt utaltak át saját maguknak – közölte honlapján a rendőrség. A police.hu-n szombaton megjelent beszámoló szerint F. József 33 éves budapesti, S. Ádám 40 éves budapesti, valamint V. Attila 43 éves ipolyszögi lakos adathalászprogramok segítségével szerezte meg a sértettek banki műveletekhez szükséges belépési adatait. Ezeket felhasználva az áldozatok számlájáról különböző pénzösszegeket utaltak az általuk létrehozott bankszámlákra, a pénzt később azokról felvették. A három férfit a nyomozók 2012. szeptember 26-án fogták el, majd gyanúsítottként kihallgatták. Ennek során beismerő vallomást tettek. Az elkövetőknél megtartott házkutatások során a rendőrök számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközöket, illetve adathordozókat foglaltak le. Az ügyben a további eljárást – az elkövetők szabadlábon hagyása mellett – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztály csúcstechnológiai bűnözés elleni osztálya folytatja le.

One thought on “Adatpákászok buktak le

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elbocsátások a Magyar Telekomnál: Ötszáz, bizony, dalolva ment

hét okt 1 , 2012
ShareTweetPinShare  A Magyar Telekom megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel az anyavállalatot érintő jövő évi létszámleépítésről és egyéb költséghatékonysági intézkedésekről. A megállapodás értelmében a társaság 2013-ban ötszáz munkavállaló elbocsátását tervezi. A többség várhatóan 2012 végével távozik a vállalattól. A fenti szám nem tartalmazza többek között a vezetői állomány csökkenését és a […]
ZX-81

És még ez is...