Adatbázisba kerülnek a fesztiválozók adatai

A jövőben a szervezőknek rögzíteniük kell a 25 ezer főnél nagyobb, belépőjegy vásárlásához kötött zenei rendezvények résztvevőinek személyes adatait – az erről szóló törvénymódosítást pénteken 128 igen, 48 nem szavazattal és kilenc tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. Az előterjesztés az adatrögzítés céljának a biztonság növelését tekinti: a bűncselekmények, kiemelten a terrorcselekmények megelőzését és felderítésének segítését, a bűncselekmények bizonyíthatóságát és a körözött személyek azonosíthatóságát, elfogásuk elősegítését. A szervezőknek a jegyvásárlók nevét, állampolgárságát, születési idejét, nemét, a személyi okmányt kiállító államot és az okmányon szereplő arcképet kell rögzíteniük. A fesztiválozók adatait kilencven napig tárolják, ezt követően meg kell semmisíteni azokat. Az információkat írásos kérés alapján a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az ügyészség és a bíróság kaphatja meg.

Az adatokat a rendezvény helyszínén kell feljegyezni, de a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységről szóló törvény mostani módosítása lehetőséget ad a jeggyel rendelkezők adatainak előzetes rögzítésére is. Ez személyes megjelenés útján történhet vagy megfelelő adatvédelemmel rendelkező online felületen. Az előzetesen rögzített adatokat a fesztivál helyszínén össze kell vetni a látogató okmányán szereplő adatokkal. Ha az adatok nem egyeznek, a fesztiválozó adatait a helyszínen kell rögzíteni, az előzetesen megadottakat pedig azonnal törölni kell. Ugyancsak haladéktalanul törölni kell azoknak az adatait is, akik a rendezvény végéig nem léptek be a fesztivál helyszínére. A módosítás a kihirdetést követő tizenötödik napon lép hatályba, azonban az elfogadott jogszabály tartalmaz egy átmeneti rendelkezést: ha az adatrögzítési kötelezettség teljesítése a szervezőnek aránytalan nehézséggel vagy költséggel jár, akkor 2019 végéig mentesül alóla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

OTT-One: Nyilvános kibocsátás

sze júl 17 , 2019
Az OTT-One Nyrt. menedzsmentjének döntése szerint a vállalat ötmillió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) — jelentette be a társaság. A vállalat közleménye szerint a közel egy hónapja bejelentett nyilvános aukció során megvásárlásra felkínált hárommillió részvény – a megnövekedett befektetői érdeklődések tekintetében – kevésnek bizonyult, így […]
Ott-One

És még ez is...