A Vodafone a legerősebb m2m-ben

A Gartner informatikai és távközlési piackutató vállalat felmérése szerint a Vodafone mind technológiai lehetőségeivel, mind pedig vízióival vezeti a menedzselt gépek közötti (m2m) adatforgalmi szolgáltatási piacot az élvonalbeli nemzetközi mobil távközlési cégek között. A felmérés szerint az iparági meghatározó cégek mindegyike, a Vodafone, a Telefonica, a Deutsche Telekom, az AT&P, az Orange és a Verizon is jelentős összegeket költ fejlesztési víziója megvalósítására, illetve azért, hogy megtarthassák piaci pozíciójukat.

Az értékelés során a cég szakemberei konkrét technológiai paraméterek mellett olyan nehezen definiálható szempontokat is figyelembe vettek, mint például azt, hogy az adott vállalat milyen pontossággal és teljességgel tudja megfogalmazni fejlesztési céljait, mennyire céltudatosan fekteti le a követendő fejlesztési irányt, illetve milyen hatékonysággal valósítja meg azokat. A Gartner az elemzés alapján hat nagy nemzetközi mobilszolgáltatót talált méltónak az „iparági vezető” rangjára, s közülük is minden értékelési szempont alapján a Vodafone teljesítményét találta kiemelkedőnek.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lassan lezárul a GSM-R projekt előkészítése

sze nov 12 , 2014
2014 végén lezárul a magyar vasúti kommunikációs rendszert korszerűsítő, a GSM-R projekt előkészítése, amelyben a projekthez szükséges beszerzések történtek meg, az utolsó szerződést a napokban írják alá, ez a fenntartáshoz szükséges műszerekre vonatkozik – közölte Agárdi Ferenc, a NISZ Nemzeti Kommunikációs Szolgáltató Zrt. GSM-R Projekt igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az […]
Vonat, MÁV, gyerek

És még ez is...