A törvény vasökle lesúlyt az igazi rémhírterjesztőkre

 Ibolya Tibor fővárosi főügyészVádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki álhíreket közölt a koronavírus-járvány magyarországi megjelenéséről januárban – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint a harmincéves férfi saját – megtévesztően egy kereskedelmi televízió híradójának weboldalára hasonlító – honlapján valótlan tényeket közölt valós újságcikként feltüntetve. A vádlott arról írt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ bejelentette, Magyarországon megjelent a vírus, többen meg is haltak, és a külügy tájékoztatása szerint az összes Kínába tartó repülőgépjáratot törölték. A férfi a szövegbe megtévesztő képeket ágyazott, és a cikkeket megjelentette a közösségi médiában is, ahol azokat több ezren megosztották. A közzétett cikkek és az azokban található, pánikkeltésre alkalmas álhírek a magyar lakosság nagyobb csoportjához jutottak el, az emberekből zavart és nyugtalanságot váltottak ki – írta a fővárosi főügyész. Hozzátette, a férfi célja az volt, hogy a honlapon elhelyezett hirdetések után bevételt szerezzen, amelynek összege a kattintások számától függött. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a férfit azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottra tárgyalás nélkül, büntetővégzésben szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kövér megsértette a sajtószabadságot

sze máj 27 , 2020
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a sajtószabadságot sértő döntést hozott, amikor újságírókat tiltott ki a Parlament épületéből – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az újságírókat azért tiltották ki a Parlamentből 2016 tavaszán, mert megszegték azt a házelnöki rendelkezést, amely lehetetlenül szűkre szabta azt a területet, ahol a […]
Dojcsák Dalma, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza

És még ez is...