A szelfi sikerült, hárman belehaltak

vonatSzerencsétlenül végződött három indiai diáknak a kísérlet, hogy szelfit készítsenek a vágányokon egy közeledő vonattal a háttérben – mindhármukon átgázolt a szerelvény – írta az indiai sajtóra hivatkozva az MTI. A The Times of India című lap szerint a tragédia hétfőn, a köztársaság napi ünnepen történt az észak-indiai Uttar Prades államban. Négy diák a szövetségi állam székvárosába, Agrába tartott, hogy az ünnepnapon felkeresse a világhírű mauzóleumot, a Tádzs Mahalt. Az az ötletük támadt, hogy mobiltelefonjukkal készítenek képeket háttérben a közeledő vonattal, hogy minél több lájkot kapjanak ismerőseiktől a közösségi portálokon.

Miután a távolban megjelent a vonat, hárman elkezdték önmagukat fényképezni a síneken, a negyedik társuk pedig oldalról készített róluk felvételt. Csak ez utóbbi élte túl a kísérletet, és mint a baleset után elmondta, hiába figyelmeztette a veszélyre társait, ők annyira belefeledkeztek a fotózásba abban az igyekezetükben, hogy minél jobb felvételt készítsenek a vonattal a háttérben, hogy már nem volt idejük félreugrani. Mindhárman a helyszínen haltak meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Okostelefon-eladás: az Apple megelőzheti a Samsungot

sze febr 4 , 2015
ShareTweetPinShareAz Apple 11 egymást követő negyedévben állt a második helyen az okostelefon-értékesítések rangsorában, 2014 negyedik negyedévében azonban már szinte utolérte a Samsungot: lemaradása 600 ezerre csökkent a 2013 negyedik negyedévi több mint 33 millióról. Ha az eladások a jelenlegi ütemben haladnak tovább, az Apple az idén meg fogja előzni a […]
okostelefon

És még ez is...