A szegedi lányok előtt is kinyílt a világ

szeged-lanyElkezdődött kedden a Skool és az EPAM ingyenes, 11 és 13 év közötti lányoknak szóló informatikai oktatása Szegeden. A lányok a Szegeden induló, egyik legelső Skool Klubban tíz héten át ismerkedhetnek a programozás alapjaival. A szakma nagyon kevés nőt érdekel: arányuk csupán 15 százalék az informatikai alapszakokra felvettek körében. Nekik igyekszik vonzóvá tenni ezt a pályát a Skool, és önkéntes mentor támogatóként az EPAM. Míg Magyarországon csupán 15 százalék a nők aránya az informatikai alapszakokra felvettek körében, és körülbelül nyolc százalék az infokommunikációs és távközlési szektorban dolgozó nők aránya, addig az Európai Unióban ez harminc százalék.

A Skool képzésein 2014. júniusa óta ezer résztvevő 450 órában kapott programozási ismereteket, száz alkalommal. A fiatalok megismerkedhetnek a játékfejlesztéssel, a honlapépítéssel és a robotikával is. A Skool programok országos szintű terjesztésére idén Skool Klubokat indít a szervezet. Egyelőre egy próbaidőszak keretében három helyszínen indulnak tíz hetes klubok, melyben helyi oktatók és szervezők, a Skool oktatási módszertant és tananyagot átvéve oktatják a lányokat. A Skool Klubok keretében szeptember 27-étől Szegeden az EPAM Szegedi székházában (Római Krt 21.). 15 helyi, 11 és 13 év közötti lány tíz héten keresztül ingyenesen ismerkedhet meg játékos formában a technológiával. Jó hír, hogy előzetes tech tudás nem feltétel, és saját laptop sem kell, a szervező biztosít minden eszközt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Galaxy Note 7 készülékek csaknem 60 százalékát kicserélték Európában

pén szept 30 , 2016
ShareTweetPinShareA túlhevülésre hajlamos Galaxy Note 7 okostelefonok 57 százalékát már kicserélték Európában; a gyártó arra biztatja a többi felhasználót is, hogy cseréljék ki telefonjukat — jelentette be a Samsung. A közlemény szerint a telefon tulajdonosainak kilencven százaléka új Galaxy Note 7 készülékre, míg három százalékuk másik Samsung Galaxy készülékre cserélte […]
Samsung

És még ez is...