A szakemberhiány ellenére jobb a helyzet Magyarországon, mint a régióban

Simon AttilaMagyarországon még mindig könnyebb megfelelő munkaerőhöz jutni, mint a környező országokban — jelentette ki Simon Attila, a Qualysoft vezérigazgatója. Hozzátette, ha találnak is megfelelő munkaerőt, az bizony többe kerül.

– Ma az informatikai szakma szerint szakemberhiány hiány van. Hogyan tud egy informatikai társaság megfelelő utánpótláshoz jutni?
– Bizonyos területeken, elsősorban bizonyos fejlesztési területeken valóban szakemberhiány van. Így például Java fejlesztőkre, ERP-rendszer konzulensekre, CRM-specialistákra különösen nagy szükség lenne, azokon belül is pedig főként képzett és gyakorlattal rendelkező szakemberekre. Az IVSZ-szel együttműködve komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében hogy a felsőoktatási intézményekkel közösen, például speciális képzéseket indítva erősítsük az onnan kikerülő szakemberek képességeit. Legutóbb például a Pécsi Tudományegyetemmel kezdtük el a közös munkát ahol nemrégiben Java Akadémiát indítottunk. A hathetes kurzus elvégzése után az arra alkalmasoknak gyakornoki vagy junior pozíciót kínálunk fel. Azok, akik felvehetik ezt a kurzust, már magas szintű informatikai képzésben részesültek. Ez tehát az alapok elsajátításához, és arra elég, hogy lássuk, mire lehet képes a hallgató.

– A Qualysoftnak számos leányvállalata van a környező és még a távolabbi országokban is. Ezeken belül hogyan áramlik a munkaerő?
– Az említett országok mindegyikében megfigyelhető a ki- és beáramló munkaerő. Cégünk leányvállalatai a régió szinte összes országában jelen vannak, ezért mindenhol kommunikáljuk a jelenleg elérhető 70-80 nyitott pozícióinkat. Indítottunk olyan gyakornoki programot is, amelynek segítségével a határ menti területeken, mint például Szerbiának a szabadkai térségében keresünk olyan tehetséges fiatalokat, akik Budapesten szeretnének dolgozni. Érdekesség, hogy Szerbiában egészen másmilyen a gyakornoki rendszer, mint Magyarországon, sokkal nehezebb ilyen pozícióba kerülni. Nemcsak déli szomszédunkra koncentrálunk azonban, emellett vannak recruitment központjaink Romániában és Szlovákiában is. Mi is ott vagyunk az összes olyan állásbörzén, fórumon, ahol ezek a fiatalok megjelenhetnek.

– Magyarországon, Ausztriában és Németországban kínálnak állásokat, míg a többi környező országban, ahol jelen van a társaság nem. Mi ennek az oka?
– A Qualysoft közel ötszáz fős csapatának a legnagyobb része Magyarországon dolgozik, majd a létszám szempontjából Ausztria és Németország következik a sorban. Arra törekszünk, hogy ne csak egy nagy fejlesztőközpontunk legyen, a budapesti, ezért tudatosan fejlesztjük a szlovákiai és a romániai irodáinkat is. Ez azonban nem mindig egyszerű, mivel azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon még mindig könnyebb megfelelő munkaerőhöz jutni, mint az említett országokban. Ráadásul, ha találunk is megfelelő munkaerőt, akkor például Szlovákiában többe kerül, mint idehaza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Laptopszalon rálicitált az eMag-ra

hét febr 9 , 2015
ShareTweetPinShareAz online vásárlások kockázatait csökkentendő a Laptopszalon.hu webáruházban megrendelt notebookokhoz mostantól 31 nap cseregarancia lehetősége jár — jelentette be az e-kereskedelmi társaság. (Néhány napja az eMag 30 napos árúvisszaküldési jogot jelentett be. A -szerk- megj.) „Fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek a választott készülékkel, és amennyiben ez nem így van, […]

És még ez is...