A sorrend: Samsung, Apple, Huawei

mobil-shoppingxAz International Data Corporation (IDC) friss felmérése szerint a világpiac öt legnagyobb szállítójának rangsora nem módosult, de súlyeloszlásuk kissé változott. A Samsung megőrizte vezető pozícióját, és új modelljeinek köszönhetően piaci részesedésén is erősíteni tudott. Az Apple számára a második negyedév hagyományosan gyenge, mivel ügyfelei a harmadik negyedévi újdonságokra várva visszatartják vásárlásaikat. A Top-5 lista három kínai tagja növelte eladásait és piaci részesedését a listára fel nem került „összes többi” gyártó kárára.

A Samsung a második negyedévben 77 millió okostelefont értékesített, 5,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, ami az idén 22,4 százalékos piaci részesedéshez volt elegendő a korábbi 21,3 százalék helyett. Az Apple eladásai 15 százalékkal 40,4 millióra csökkentek, piaci részesedése 11,8 százalékra zsugorodott 13,9 százalékról. A Huawei 32,1 millió okostelefont értékesített a második negyedévben, 8,4 százalékkal többet, mint tavaly. Piaci részesedése 9,4 százalékra nőtt 8,6 százalékról.

A legnagyobb növekedést a lista negyedik helyén álló kínai OPPO érte el: 22,6 millió készüléket értékesített, 136,6 millióval többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 6,6 százalékra nőtt 2,8 százalékról. A listán ötödik kínai vivo 16,4 millió, az előző évinél 80,2 százalékkal több készülékkel 4,8 százalékos piaci részesedést szerzett 2,7 százalék után. Az összes többi gyártó eladásai 10,8 százalékkal 154,8 millióra csökkentek a második negyedévben, piaci részesedésük pedig 45,1 százalékra zsugorodott 50,7 százalékról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Telenor rácuppant a Pokemon-őrületre

pén aug 5 , 2016
A Telenor szeretné még teljesebbé tenni az egyik legnépszerűbb virtuális játék, a Pokemon GO rajongóinak élményét. A zsebszörny-vadászok a szombathelyi Telenor üzletbe betérve az átlagosnál nagyobb eséllyel foghatnak el szörnyeket, hiszen az üzletben a speciális „virtuális illatnak” köszönhetően több a digitális lény, mint máshol, és azok az okostelefonjukkal rájuk vadászó […]

És még ez is...