A sorrend: Google, Samsunng, Pick

Ismét a Google végzett az élen a VMLY&R reklámügynökség 2019-es országos reprezentatív kutatásában, amely képet ad arról, hogyan látják a márkákat a magyar fogyasztók. A listát minden eddiginél nagyobb jelenléttel uralja a technológiai szektor: a Google és a Samsung után szorosan a negyedik helyen a Youtube, míg az ötödiken a Microsoft, hatodikon pedig a Facebook áll. A legtöbbet a Huawei és az Aldi javított a korábbi eredményén – a kínai távközlési óriásvállalat a botrányok ellenére 2017-hez képest megduplázta a pontszámát, míg Az Aldi több mint háromszáz helyet javított. A magyar márkák azonban kiszorultak az élmezőnyből: a harmadikhelyezett Pick után mindössze a Gyulai (38.) és a Pöttyös (42.) fért bele az első ötvenbe. 2017-ben a Béres is az első tízben volt, de 2017-ben az első ötvenben ott volt még: Boci, Herz, Gyulai, Gyermelyi, Pöttyös, Sió, Piros Mogyorós, Magyar Posta, Mol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A 4iG a Tigra alvállalkozója lett

szo okt 26 , 2019
ShareTweetPinShareA 4iG Nyrt. közreműködik az ingatlan-nyilvántartási rendszer digitális átállásában, a társaságot érintő megbízás értéke meghaladja a kétmilliárd forintot. A 4iG tájékoztatása szerint olcsóbb és gyorsabb lesz a földhivatali ügyintézés a Lechner Tudásközpont elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer kidolgozására irányuló projektjének eredményeképpen. Az európai uniós forrásból megvalósuló program révén folytatódik a közigazgatási folyamatok […]

És még ez is...