A programozó-hiány ellenére a vonzó bérezés kevés

Magyari-Andrea-NNGAz it-iparág dinamikus növekedéséből adódóan tovább fokozódik a verseny a tehetségek iránt – tájékoztatta a navigációs szoftvereket fejlesztő NNG Kft. az MTI-t. Magyari Andrea, a vállalat emberi erőforrás (HR) igazgatója úgy nyilatkozott: a szakemberhiány részben a kialakult sztereotípiákra vezethető vissza, az informatikus karriert lányok csak elenyésző számban választják, és a többség kevésbé tartja kreatív szakmának, pedig a programozás igényli az innovatív gondolkodást, problémamegoldást. Hozzátette: a munkaerő-állomány bővülését segítheti, ha a felsőoktatási intézmények az alap tananyag mellett felkészítik diákjaikat a technológiai újdonságok által követelt folyamatos önfejlesztésre, valamint lehetőséget adnak naprakész tudás megszerzésére, akár cégek bevonásával. A HR igazgató szerint a lányok – akár már 10-12 éves korban történő – bevonása kulcsfontosságú. Magyari úgy véli, hogy a vonzó bérezés nem elég, a legtöbb informatikai pályán elhelyezkedő munkavállaló számára a szakmai kihívások, a szinte megoldhatatlan feladatok és a munkakörnyezet – mint az ergonomikus székek – a legfontosabb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mégsem sérült volna a SIM-kártyák biztonsága?

pén febr 27 , 2015
ShareTweetPinShareTalált ugyan „kifinomult módszerekkel” végzett behatolási próbálkozásokra utaló nyomokat vállalati rendszerében a holland Gemalto, az általa gyártott SIM-kártyák kódjának állítólagos kikerülése miatt indított vizsgálata során, ezek azonban nem kompromittálták biztonsági rendszerét – áll a vállalat honlapján szerdán közzétett közleményben. A The Intercept hírportál korábbi tájékoztatása szerint titkosszolgálatok már évekkel ezelőtt […]
sim-kartya

És még ez is...