A Netflix kivette kínálatából egyik műsorának Rijád által kifogásolt epizódját

A Netflix tartalomszolgáltató Rijád követelésére kivette szaúd-arábiai kínálatából egy stand-up komédiájának egyik epizódját – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR). A szaúdi médiahatóság a Patriot Act with Hasan Minhaj című szórakoztató műsor azon epizódjának letiltását kérte a szolgáltatótól, amelyben a kaliforniai humorista Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceget és Szaúd-Arábia jemeni háborúját támadta. Az amerikai író-komikus a vitatott műsorrészben egyebek közt gúnyt űzött a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolása ügyében folytatott rijádi magyarázkodásokból, és kijelentette, hogy a jemeni háború a legnagyobb tragédia, amióta a koronaherceg aktívan politizál.

Az NPR szerint a Netflix megerősítette, hogy a műsort szaúdi kérésre hozzáférhetetlenné tette a sivatagi királyságban, ugyanakkor leszögezte, hogy támogatja a művészi szabadságot és a döntést csak azt követően hozta meg, hogy Rijád – a helyi törvényeknek megfelelően – hivatalosan is beterjesztette kérelmét. A vonatkozó szaúdi törvény szerint a közrendet, a vallási értékeket, a közerkölcsöt és a magánéletet sértő anyagok gyártása, előkészítése és sugárzása akár ötéves börtönbüntetéssel is sújtható bűncselekmény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A 2018-as félidős választások idején is dolgoztak a hackerek

vas jan 6 , 2019
ShareTweetPinShareIsmeretlen hackerek behatoltak az amerikai republikánusok képviselőházi bizottságának (NRCC) számítógépes rendszerébe a 2018-os félidős választások idején – jelentette be Ian Prior, a bizottság szóvivője. „A bizottság kiberbiztonsága kiváló, és amint értesült a támadásról, azonnal jelentette a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI), amely jelenleg is nyomozást folytat az ügyben” — olvasható a […]

És még ez is...