A Mosoly Otthon Alapítvány kapta az Adni jó! Sütiakcióból származó bevételt

Autistic-Art-Somorjai-Jaksity-KoósFillérre pontosan 4 686 600 forintos adományt ajánlott fel február 18-án a Magyar Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvány számára. Az adományt Somorjai Éva, a Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettese adta át Jaksity Györgynek, az Alapítvány alapítójának. Az alapítvány lakóotthonokban élő autista fiatalokat támogat, akiknek önkifejezését, fejlesztését művészetterápiával segíti. A fenti adományból közel 1,7 millió forintot az Adni jó! Sütiakció keretein belül a telekomos kollégák és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai gyűjtötték még tavaly decemberben. A Telekom 15 telephelyén 222 kolléga sütött valamilyen finomságot, amit adomány fejében fogyasztottak el a nyolcezer fős cég dolgozói. Az akciót a Fenntarthatósági Média Klub tagjaival közösen rendezte meg a Magyar Telekom, számos ismert rádiós, tévés, és újságíró (Barabás Éva, az RTL Klub, Váczi Gergő, a TV2 , illetve Argyelán Kriszta, Kiss Orsi és Vágó Piros, a Class FM műsorvezetői), valamint a Pronto kávézó és az Eurest étteremlánc is részt vett az akció sikerében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

"Örökéletű" 5D-s adattárolást fejlesztettek brit kutatók

pén febr 19 , 2016
Évmilliárdokon át működőképes, ötdimenziós digitális adattárolót fejlesztettek nanoszerkezetű üveg felhasználásával a Southamptoni Egyetem kutatói. Az egyetem optoelektronikai kutatóközpontjának (ORC) tudósai a digitális adatok 5D-s rögzítési és visszakeresési eljárását az ultragyors lézerírásra alapozva alkották meg. Az új technológia egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik: tárolókapacitása lemezenként 360 terabyte, akár ezer Celsius-fokot elvisel, szobahőmérsékleten az […]

És még ez is...