A Microsoft fordított áfát javasol

 

A fordított áfa bevezetését javasolja a magyar informatikai piacon Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezetője, aki szerint a már több uniós ország által alkalmazott gyakorlattal 25-30 milliárd forint plusz adóbevételhez jutna a költségvetés. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöki posztjára pályázó szakember szerint ezzel párhuzamosan a fekete-szürke gazdaság mérete is jelentősen mérséklődne, nem veszélyeztetve több mint ezer munkahelyet a szektorban. Az áfacsalók elleni „csodafegyvernek” tekinti az Európai Bizottság is a fordított adózást. A Bizottság egy 2009-es javaslatában a mobiltelefonok kereskedelmét javasolta bevonni a fordított adózás hatálya alá. Nagy az esélye, hogy idén a javaslatból döntés születik.

A fordított adózás
A főszabály szerint az értékesítő áfát hárít át a vevőre, majd a számlán szereplő áfát az eladó megfizeti, a vevő pedig levonja. A legelterjedtebb áfacsalások úgy történnek, hogy az eladó nem fizeti meg az adót, a vevő pedig levonja azt, tetemes bevételkiesést okozva ezzel az államnak. A fordított adózás alá vont ügyleteknél az eladó áfát nem tartalmazó számlát állít ki, mert az adófizetésre a vevő kötelezett (a vevő adólevonási joga továbbra is megmarad). Mivel ezekben az esetekben az adófizetés és az adólevonás is a vevőnél van, az áfa levonásba helyezése vagy visszaigénylése és meg nem fizetése gyakorlatilag kizárt – vagy pontosabban: hatalmas a lebukás kockázata.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Huawei: bye bye USA

csü ápr 25 , 2013
  A kínai Huawei mobiltávközlési berendezéseket gyártó konszern feladta az amerikai mobiltávközlési berendezés-piac meghódítására tett próbálkozását, mivel törekvése több alkalommal is biztonsági aggodalmak miatt emelt gátakba ütközött – írta a brit Financial Times lap online kiadása. A brit oldal beszámolója szerint „Nem érdekel bennünket többé az amerikai piac” – jelentette […]
ZX-81

És még ez is...