A magyar ICT cégek Svájcban aratnának

startupxLet IT Start néven tartott rendezvényt április 29-én Zürichben az Adler and Gorda Swiss AG magyar infokommunikációs cégek részvételével, amelynek célja az volt, hogy magyarországi ICT társaságok innovatív termékeiket bemutathassák a svájci piacon. A rendezvény jó alkalmat adott arra is, hogy a bemutatkozó magyar vállalatok előtt b2b platform keretében valós üzleti lehetőségek nyíljanak meg. A magyar résztvevők Near Shoring, Home Automation, Mobile Payment, Big Data Processing, Wearable Computing és Smart Grid, Smart Metering témában adtak elő, és ügyfeleket, fejlesztőpartnereket valamint befektetőket kerestek az esemény kapcsán.

A rendezvény alapgondolatát – miszerint a magyar informatikai szaktudás és a magyarokat jellemző kiemelkedő innovációs készség Svájcban is keresett -, a genfi CERN és a budapesti MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont közös előadása alapozta meg a CERN@WIGNER közös it-projektről. A Wigner Adatközpont magyar forrásból valósult meg Budapesten és nagyon sikeresen támogatja 1300 kilométer távolságból a CERN kutatási programját. Ezt most már Svájcban is tudják, köszönhetően Frederich Hemmernek, a genfi CERN informatikai vezetőjének és Dr. Lévai Péternek a Wigner Kutatóközpont főigazgatójának. Mindkét szakember kiemelte, hogy a CERN@WIGNER projektben a svájci és magyar szakemberek együttműködése nem csak világszínvonalú, hanem példaértékű is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Media Hungary 2015: forradalmi cunamit vizionálnak a szervezők

pén máj 8 , 2015
ShareTweetPinShareMájus közepén Siófokra szegeződik majd a hazai média- és reklámszakma szeme: jön a huszadik Media Hungary konferencia. Az idei év fő témája, hogy a digitális forradalom által gerjesztett cunami hullámain miként kaphat új erőre a hazai médiapiac. A rendezvény azonban ezen kívül is számos szexi témát, trendi buzzword-öt jár körül. […]
taps

És még ez is...