A magyar cégeknek nem az intelligencia kell

 

Amikor 2008-ban kitört a gazdasági válság, a cégek bármi áron lefaragták kiadásaikat, és az egyik leginkább érintett terület a vállalatirányítás volt. Most, hogy a globális gazdaság kezd helyreállni és új intelligens megoldások jelentek meg, mind többen cserélik le irányítási rendszereiket − idézi a Technology Evaluation Centers (TEC) friss piackutatását a közép-európában vállalati megoldásokkal foglalkozó LLP Dynamics magyar ügyvezetője. Czermák András kiemelte, a TEC által 2011 októbere és 2012 márciusa között vizsgált 4500 projekt tapasztalata alapján a gyártóvállalatok állnak az első helyen, náluk zajlik a projektek 28 százaléka. Magyarországon a helyzet a húzószektorok esetében hasonló, de mégsem azonos − mutatott rá Czermák. Egyrészt a válság számunkra még nem ért véget, a hazai makrogazdasági adatok messze nem mutatják azt az emelkedést, amit az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európa több országában. Itthon a többség további szűkülésre, megszorításra számít, ezért az ERP-beruházások az elérhető költségmegtakarítások miatt érdekesek a cégeknek, nem az intelligensebb funkciók miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ha itt a vég, illegális lesz a VPN

ked jún 26 , 2012
  Az egész világon egyre terjednek azok a kezdeményezések, amiknek célja az Internet monitorozása. Az Egyesült Államokban a fájlmegosztóknak hamarosan monitorozniuk és jelenteniük kell az MPAA és a RIAA felé (filmkészítők és zenekiadók érdekvédelmi szervezetei), az Egyesült Királyságban pedig az összes internetes kommunikáció monitorozását és tárolását terveznek bevezetni. Az ehhez […]
ZX-81

És még ez is...