A magasabb beosztásban lévők lehetőségei jóval nagyobbak, mint a fiatalabbaknak

felhoxEgyre népszerűbbek Magyarországon a felhőalapú szolgáltatások a kis- és középvállalkozások (kkv) körében: az it-technológiát használó cégek több mint fele – 54 százaléka – használja ezeket működése során, ami látványos emelkedést jelent a 2014-ben mért 40 százalékhoz képest – derül ki a Microsoft megbízásából idén ötödik alkalommal elkészült európai felmérésből. E szerint a magyar kkv-k alkalmazottainak majdnem a fele – 44 százaléka – úgy látja, hogy a technológiai lehetőségek fontos szerepet játszanak abban, hogy ki tudják használni a rugalmas munkavégzés előnyeit. Az irodai dolgozók többsége – 61 százaléka – viszont úgy nyilatkozott, hogy jelen kell lennie a munkahelyén ahhoz, hogy el tudja látni feladatait, miközben 37 százalékuknak adott a távoli munka lehetősége.

Érdekes megállapítása ugyanakkor a felmérésnek, hogy a távoli munkavégzés lehetőségével az egyes generációk eltérő mértékben tudnak élni: miközben a 18-34 éves generációhoz tartozó alkalmazottak 69 százaléka szerint inkább csak a munkahelyen lehet ellátni a feladatokat, addig a 44-54 éves, senior munkavállalóknak már csak 54 százaléka látja így. Vagyis a rutinosabb, magasabb beosztásban lévő munkavállalók lehetőségei jóval nagyobbak a rugalmas munkavégzésre, mint a fiatalabbaknak. A kkv-k döntéshozói ugyanakkor mindkét csoportnál nagyobb rugalmasságot élveznek a munkavégzésben: 65 százalékuk távolról is tud foglalkozni a cég ügyeivel, és csak 35 százalékuk kötődik teljesen az irodához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bundeswehr: jó tízezer fős lesz cybervédelmi alakulat

sze ápr 27 , 2016
Több mint tízezer fős informatikai védelmi alakulatot szerveznek a német hadseregben (Bundeswehr) — jelentette be kedden Berlinben a német védelmi miniszter. Ursula von der Leyen tájékoztatása szerint a Cyber/IT (CIT) nevű szervezeti egységet 2021-ig építik ki, a fejlesztés végére 13 500 katona és civil dolgozik majd benne. Évente 800 katonát […]
Ursula von der Leyen

És még ez is...