A korai magyar komputerművészetről nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában

szamitogepes-muveszetA számítógépes művészet magyar képviselőinek első külföldi, 1990-es csoportos bemutatkozásának rekonstrukcióján keresztül ad átfogó képet a művészeti ág rendszerváltozás előtti történetéről a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) június 24-én nyíló új kiállítása. A számítógépes művészet a rendszerváltozás előtt a kísérletezés nyelvét jelentette, egyben biztosította a nemzetközi szintre történő modern vizuális kilépés lehetőségét is az ezzel foglalkozó alkotóknak – hangsúlyozta a több mint háromszáz grafikai és mozgóképes alkotást felvonultató kiállítás szerdai sajtóbejárásán Szücs György, az MNG tudományos főigazgató-helyettese.

„Kevesen tudják, hogy a legelső komputeranimációs műveket többnyire magyar gyökerekkel rendelkező művészek készítették. 1967-ben született meg az Ohió-i Egyetemen a saját rajzai mozgásba hozásához külön programnyelvet kidolgozó Charles Csuri Kolibri című filmje” – emlékeztetett Orosz Márton, az MNG tárlatának kurátora, kiemelve mások mellett a szintén külföldön nevet szerző Peter Foldes, Bela Juhasz és Leslie Mezei nevét is. Magyarországon 1972-ben indult meg az első egyetemi informatikai képzés, két évvel később pedig megszületett az első hazai számítógépes grafika is: az akkor egyetemi hallgató Énekes Ferenc egy Koncz Zsuzsa-portrét készített, ez az alkotás azonban nem maradt fent. Látható viszont a kiállításon Énekes több számítógépes technológiával készült aktgrafikája is — mutatott rá Orosz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kínában maximálták a kormányzati munkához használható laptopok árát

csü jún 23 , 2016
ShareTweetPinSharePekingben meghatározták a kormányzati hivatalok számára vásárolt asztalok és székek használatban tartásának minimálisan kötelező időtartamát, egyúttal maximálták a munkához használt laptopok árát – erről a pénzügyminisztérium közleménye nyomán adott hírt a helyi média. A szigorú takarékosság jegyében hozott intézkedések szerint az irodai bútoroknak 15 évig kell szolgálniuk, a notebookok pedig […]

És még ez is...