A K&H információbiztonsági programot indít

A K&H Bank az információ- és internetes biztonság növelése érdekében új programot indít K&H e-dukáció néven, amely egyebek mellett ahhoz nyújt gyakorlati segítséget, hogy az ügyfelek felismerjék az adathalász kísérleteket, illetve gondoskodjanak a megfelelő jelszóhasználatról, vírusvédelemről. Patonai István, a pénzintézet informatikai vezetője a K&H szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a digitalizáció kényelmesebbé, gyorsabbá teszi a lakosság ügyintézését, mindennapi tevékenységét, azonban az online tér számos veszélyt is rejthet, elég csak az adathalász kísérletekre vagy hackertámadásokra gondolni. A rohamos technológiai fejlődés mellett elengedhetetlen, hogy figyeljünk eszközeink és főként adataink biztonságára – hívta fel a figyelmet. Kiemelte: bár az internetező magyarok kilencven százalékának van okostelefonja, arra már jóval kevesebben figyelnek, hogy azt vírusírtóval védjék, mindössze az érintettek 56 százaléka teszi ezt meg. A megkérdezettek 87-88 százaléka a munkahelyi vagy otthoni használatra szánt laptopon és asztali gépen használ vírusirtót, a munkaeszköz kivételével jellemzően ingyeneset – tette hozzá Patonai.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

ITM: startup versenyt indít az Input program

pén jún 21 , 2019
Országos versenyt hirdet az információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó startupok (ikt-startupok) nemzetközi piacra lépését elősegítő Input program – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A megmérettetésen elnyerhető díjak három csapat nemzetközi szakmai programon való részvételét teszik lehetővé összesen mintegy harmincezer dollár értékben – írták. A döntőt szeptemberben, a budapesti […]
startup

És még ez is...