A jövő munkahelye vulkáni környezet

A mobil és digitális technológiák egyre mélyebben meggyökereznek társadalmunkban, mára már az üzleti és a magánéletbe is behatolnak. Ez a változás kihatással van munkavégzésünkre és a munka szervezésének módjára is. Az Ericsson friss tanulmánya e változások mibenlétét, illetve a legfontosabb trendekre is rávilágít. „Arra voltunk kíváncsiak, hogyan boldogul az ember ebben az új játékban, milyen szabályokat kell betartani a munkaadóknak és a munkavállalóknak” – mondta el Mikael Eriksson Björling, az Ericsson fogyasztói magatartással foglalkozó szakértője. Hozzátette, az emberi erőforrások területének szakértőivel, szervezeti szakértőkkel, vezető mérnökökkel és üzleti gondolkodókkal beszéltünk. Ellátogattunk számos sikeres, kicsi és nagy üzleti vállalkozáshoz, és megfigyeltük, hogyan szervezik a munkát. Meggyőződésünk, hogy az infokommunikáció alapvető hajtóereje lesz ennek az átalakulásnak. Minden vállalatnak fontos látnia a feltáruló lehetőségeket, és részévé válni ennek az átalakulásnak. A jelentés vulkáni környezetként írja le az új üzleti „tájképet”: azaz olyan helyként, ahol kevés biztos pont található. Ebben a meglehetősen kíméletlen új világban létfontosságú lesz a végbemenő változások megértése és a hozzájuk való alkalmazkodás.

A sikeres munkavállaló jellemzői

  • Tudás és alkalmasság: A munkavállalóknak új képességeket kell elsajátítaniuk ahhoz, hogy továbbra is megállják a helyüket a munkaerőpiacon, és elég vonzó alternatívát jelentsenek a többi jelentkezőhöz képest. A munkaerőpiac folyamatos változásban van: a felsőoktatási végzettség már nem lesz elég a sikerhez.
  • Az önmarketing tökéletes elsajátítása: A folyton változó hálózatokban végzett munka fontossá teszi a személyes képességek meggyőző kifejezését és alkalmazását. A jövő munkavállalói képesek projektek kezdeményezésére és kis csoportok létrehozására, ahol meggyőzően „adják el” saját hozzájárulásukat egy adott folyamathoz, miközben tehetséges személyes márkamenedzserként is megállják a helyüket.
  • Mindig valami jobbat keressünk: A munkavégzés a jövőben nem azt jelenti majd, hogy keresünk egy könnyű munkát jelentő, biztonságos munkahelyet, és ott maradunk. Akik az új környezetben sikeresek lesznek, mindig potenciálisan több előnyt és/vagy kihívást jelentő egyéb lehetőségeket keresnek. Mindennapos lesz, hogy az alkalmazottak folyamatosan aktívan jelen vannak az online toborzási hálózatokban, és állandóan tartják a kapcsolatot saját személyes hálózatukkal.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Cisco előrejelzése a mobil adatforgalomról I.

ked febr 18 , 2014
A Cisco Visual Networking Index globális mobil adatforgalomra vonatkozó 2013-2018-as előrejelzése szerint a világ mobil adatforgalma a következő négy évben majdnem 11-szeresére nő és 2018-ra eléri az évi 190 exabájtot, ami a 2000-ben generált teljes – vezetékes és mobil – ip-forgalom 190-szeresével egyenértékű. A globális mobil adatforgalom növekedése többek között […]

És még ez is...