A jogsértésért az internetkapcsolat tulajdonosa a felelős

Felelős a szerzői jogok megsértéséért az a felhasználó, akinek internetkapcsolatával a jogsértést fájlmegosztással elkövették, nem mondhatja azt, hogy egy rokona használta a kapcsolatot – mondta ki ítéletét az Európai Unió Bírósága.

Az ügy előzménye, hogy egy német könyvkiadó kártérítést követel egy magánszemélytől, akinek internetkapcsolatán keresztül egy olyan hangoskönyvet osztottak meg, amely szerzői jogainak a kiadó a jogosultja. A magánszemély vitatja, hogy ő maga megsértette volna a szerzői jogokat, valamint azzal érvel, hogy a vele együtt lakó szüleinek is volt hozzáférése ezen internetkapcsolathoz. Ítéletében a luxembourgi központú uniós bíróság kijelentette, az uniós joggal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint nem nevezhető felelősnek azon internetkapcsolat jogosultja, amelyen keresztül a szerzői jogok megsértését fájlmegosztással elkövették. Akkor is, ha annak jogosultja olyan családtagot nevez meg, akinek ehhez az internetkapcsolathoz hozzáférési lehetősége volt, anélkül hogy az említett kapcsolat használatának időpontjáról és jellegéről közelebbi részleteket közölne.

A bíróság szerint igazságos egyensúlyt kell találni a különböző alapjogok, vagyis a hatékony jogorvoslathoz való jog és a szellemi tulajdonjog, valamint a magánélet és a családi élet tiszteletben tartásához fűződő jog között. Ez az egyensúly hiányzik, ha teljes körű védelmet élveznek azon internetkapcsolat jogosultjának családtagjai, amelyen keresztül a szerzői jogok megsértését fájlmegosztással elkövették. Megállapították, hogy az illetékes bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a nemzeti jogban léteznek-e más eszközök, eljárások és jogorvoslatok, amelyek lehetővé teszik az igazságügyi hatóságok számára a szerzői jog megsértésének megállapítását és a jogsértés elkövetőjének azonosítását segítő információk benyújtásának elrendelését.

Next Post

Felhő technológiával dolgoznak a méhek megmentésén

szo okt 20 , 2018
ShareTweetPinShareÚj megközelítéssel, a felhő alapú technológia segítségével vizsgálják a méhpopulációk hanyatlásának okait, és igyekeznek elősegíteni a világ legfontosabb beporzó állatainak fennmaradását – közölte az Oracle és a World Bee Project. A közlemény szerint az új, globális projektben használt felhő technológia segít a mezőgazdasági ökoszisztémákban fellelhető mézelő méhek életének megértésében. A […]

És még ez is...