A Huawei kínai partnercégekkel erősítene Magyarországon

GavinDaiA kínai távközlési gyártó, a Huawei magyarországi leányvállalatának vezetőjét, Gavin Dai ügyvezető igazgatót kérdeztük a vállalat terveiről.

– Tavaly májusban jelentek meg híradások arról, hogy Pécsett akár ezres nagyságrendű munkahelyet hozna létre a Huawei. Mi valósult meg ebből?
– A tavalyi híradások nem egyéves időtávlatról szóltak. Ráadásul a korábbi beszállítónk hirtelen csődje nyár közepén, hónapokig hátráltatta a terv szerinti termelést és a további fejlesztéseket. Az üzem az új bérgyártónknak köszönhetően – ez a Flextronics – az év elejétől ismét stabilan termel és folyamatos a munkaerő keresés. A pécsi – igazából cserkúti gyárunk, ahol pécsiek dolgoznak – fejlődése folyamatos. A teljes Európai Ellátó Központnak – amely az ország különböző részein lévő, több gyár- és logisztikai egység gyűjtőneve – jelenleg mintegy 1300 ember dolgozik.
– Tavaly októberre, már csak száz és ötszáz munkahelyről esik szó. Mi történt, ami miatt ilyen kevés munkahelyre redukálódott a terv?
– A száz és ötszáz munkahely a pécsi egységre vonatkozott, amikor az Elcoteq csődje után újra talpra kellett állítani az ottani gyártást. (Az ezres nagyságrendről az Elcoteq csődje előtt beszéltünk és igazából, a terveinkben még mindig szerepel, de lassabban érjük majd el Pécsett ezt a foglalkoztatottságot.
– Jelenleg milyen tervei vannak a Huawei a magyarországi jelenléttel kapcsolatban, és hogyan lehetne a megvalósításukat gyorsítani?
– A Huawei Technologies Európai Ellátó- és Logisztikai Központja jelenleg kínai partnercégeket hív Magyarországra, hogy mérjék fel a piacot, a helyi sajátosságokat, azzal kapcsolatban, hogyan települhetnének ide, indíthatnának leányvállalatot, hogyan tudnák itt helyben megoldani vállalatunk bizonyos termékeihez az alapanyag gyártását.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elhalasztották a sárgacsekk-pert

pén okt 12 , 2012
ShareTweetPinShare  A Fővárosi Törvényszék jövő év január 30-ára halasztotta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. közötti pert a pénteki első tárgyalási napon. A FEOSZ azért indított polgári peres eljárást a Magyar Telekom ellen, mert tisztességtelenségnek tartja, hogy a szolgáltató tranzakciós költséget számít fel a sárga […]
ZX-81

És még ez is...