A HÉT kitörő örömmel üdvözli Varga Mihály bejelentését

tapsxA magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) kitörő örömmel fogadta Varga Mihály gazdasági miniszter bejelentését, amelyben kilátásba helyzete, hogy felülvizsgálják a távközlési szektorra kivetett különadókat. Az iparág évente – csak a távközlési különadó és a közműadó keretében – közel hetvenmilliárd forint adót fizet, nem számítva az egyéb adónemeket. A tanács álláspontja szerint a javuló gazdasági környezetben és a Digitális Magyarország programban megcélzott hároméves tervének ismertében és teljesíthetősége érdekében szükséges a szektor különadóinak felülvizsgálata, a kérdés mielőbbi megvitatása és nem utolsó sorban a terhek csökkentése.

A magyar gazdaság, a távközlési szektor és az ügyfelek érdekében a HÉT ezért rendkívül fontosnak tarja az adózási kérdések felülvizsgálatát, mind a különadó, mind pedig a közműadó esetében. Utóbbit a szolgáltatóknak a nyomvonal (hossza) után kell fizetniük, vagyis a szolgáltatóknak annál több közműadót kell fizetniük, minél inkább fejlesztik hálózataikat. (Amivel persze még nagyobb bevételre tehetnek szert. A -szerk- megj.) A tanács ezért az szeretné elérni, hogy a szupergyors internethálózatok mentesüljenek a közműadó alól. A HÉT álláspontja szerint ezzel párhuzamosan a szektort döntően terhelő távközlési különadót is mielőbb csökkenteni szükséges, hiszen hazánk, és ezzel együtt a kapitalista tábor versenyképességének, a keményen dolgozó kisemberek jövójének záloga a Digitális Magyarország megteremtése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Vodafone április elsején sem viccel

sze ápr 1 , 2015
ShareTweetPinShareÁprilis 1-től a Vodafone Magyarország eltörli az európai roaming díjakat, amely egyedülálló lépés nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is – jelentette be Diego Massidda, a távközlési társaság vezérigazgatója. A Vodafone Magyarország előfizetői elsőként Európa-szerte ugyanúgy tudják használni új lakossági és üzleti Red EU csomagjaikat hívások kezdeményezéséhez és adatkeretük felhasználásához, mintha […]
Vodafone

És még ez is...