A fehér területeken saját költségből épülnek a hálózatok

Kara-AkosEgyüttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Telekom; a szerződés értelmében a cég legkésőbb 2018. április 15-ig saját költségén korszerű, legalább másodpercenként 30 megabites sávszélességű hálózatot épít 230 ezer magyarországi, úgynevezett fehér területeken lévő háztartás részére – jelentette be Kara Ákos az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. A minisztérium cserébe vállalja, hogy a fejlesztéssel érintett területekre nem nyújt állami vagy uniós támogatást más piaci szereplőknek. További 270 ezer háztartás elérésére tesz önerős vállalást az Invitel, a UPC, a Tarr Kft. és hetven másik szolgáltató, az erről szóló megállapodásokat a következő két hétben írják alá a felek.

Az országos lefedettség megteremtéséhez továbbá 2015 augusztusában megnyílt GINOP pályázaton 68 milliárd forint vissza nem térítendő és tízmilliárd forint visszatérítendő uniós és hazai támogatási forrás áll rendelkezésre azokban a felzárkózó régiókban megvalósuló fejlesztésekre, ahol a szolgáltatóknak nem éri meg kizárólag piaci alapon beruházni a hálózatok kiépítésébe. Solymár Károly Balázs, az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: a hálózatok hét évig nyílt hálózati kötelezettség alá esnek, tehát a közpénzből épült hálózatot meg kell nyitnia más szolgáltatók számára is, hogy megjelenjenhessenek a piacon, így a terv

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megvan mitől rettegünk

pén szept 25 , 2015
A Kaspersky vizsgálatai szerint a fiókok feltörésétől, valamint a jelszavak és bizalmas információk ellopására készített rosszindulatú programoktól rettegünk a legjobban. A válaszadók, e két veszélyt azonos arányban (68 százalék) jelölték meg. A pénzügyi fenyegetések a harmadik helyre kerültek: a válaszadók 63 százaléka fél amiatt, hogy pénzt veszít a számlájáról, míg […]
ZX-81

És még ez is...