A Facebook után a Twitter is a kínai piac felé kacsintgat

kacsintIrodát nyitott kedden a nyugati mikroblogóriás Twitter Hongkongban a kínai piaci lehetőségek jobb kihasználása érdekében – írta a South China Morning Post hongkongi napilap nyomán az MTI. Az amerikai Twitter – csakúgy mint a Facebook, YouTube és az Instagram közösségi portálok – blokkolva van a kelet-ázsiai országban 2009 óta. A vállalat a tilalom ellenére döntött hongkongi irodájának megnyitásáról, amely a “tágabb kínai piacért”, így a különleges igazgatási terület mellett a szárazföldi részért és a tajvani piacért is felelős lesz, s nem a cég blokkolás feloldására irányuló erőfeszítéseit, inkább a kínai üzletemberek nyugati piacokra segítését tűzte ki céljául – fogalmazott közleményében a vállalat.

A Twitter ázsiai-csendes-óceáni térségének kereskedelmi igazgatója, Shailesh Rao korábban azt mondta, közvetlenül kívánnak reklámszakemberekkel és ügynökségekkel együttműködni, s a portál nyújtotta hirdetési lehetőségek értékesítésére helyezik a hangsúlyt, ami a vállalat számára a következő nagy terjeszkedési lehetőséget jelenti Ázsiában. A cég a térségben már Japánban, Dél-Koreában, Ausztráliában és Szingapúrban is jelen van helyi irodákkal, az idei tervek közt a Indonéziában való megjelenés is szerepel, amely kiemelten erős piac a Twitter számára.

A mikroblogot a legutóbbi statisztikák szerint 288 millió ember használja, a tiltás ellenére számos kínai cég, híresség és az állami média is jelen van rajta, hogy így népszerűsítse magát és érjen el potenciális felhasználókat a nagy kínai tűzfalon kívül is. A kínai piacra lépésről a cég tavaly Kínába látogató vezérigazgatója, Dick Costcolo úgy fogalmazott, hogy bár az hatalmas lehetőség lenne a vállalat számára, azért nem adná fel elveit, vagyis nem engedne teret az internetes tartalom cenzúrázásának, ami Kínában mindennapos gyakorlat. A mikroblog-szolgáltatót megelőzően a Facebook 2010-ben hasonló célokból nyitott irodát Hongkongban, s Pekingben is bérel egy épületet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Olyat szimuláltak a lányoknak, hogy lebontottak még egy sztereotípiát is

sze márc 11 , 2015
ShareTweetPinShareJelenleg a végzett informatikusok mindössze hat százaléka nő, pedig nagy szükség lenne fejlesztőkre. Az Ericsson és a Skool nőnap alkalmából a középiskolás korosztálynak mutatta be játékos formában, hogy milyen a projektmunka. A pályaválasztás előtt álló lányok szimulációs játék keretében ismerkedtek a fejlesztői munkával az Ericsson és a Skool együttműködésében. A […]
tanuló osztály

És még ez is...