A Facebook szabályozni kezdi a kisebbségeket és nehéz helyzetben lévőket célzó hirdetéseket

Sheryl Sandberg, a Facebook második számú vezetője bejelentette, hogy a vállalat szabályozni fogja a kisebbségeket és nehéz körülmények között élőket célzó hirdetéseket. A szabályozás a lakás-, és hitelkínálatokra, valamint állásajánlatokra vonatkozó hirdetéseket érinti. Az intézkedés ok nem tisztán emberbaráti, mint Sandberg írta: ezzel véget vetnek a különböző emberi jogi szervezetek által a Facebook ellen indított perek sorának is. „Régi hagyomány a lakhatás, munkahely és hitelképesség alapján történő hátrányos megkülönböztetés, és ezt a kártékony magatartást nem szabad a Facebook reklámjai révén is folytatni” – fogalmazott Sandberg. Egyúttal bejelentette azt is, hogy egyezségre jutottak az ügyben az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) nevű befolyásos szervezettel is, amely a legtöbb pert indította a vállalat ellen. Az intézkedés részeként betiltják azokat a reklámokat, amelyek a lakás- és hitelkínálatokat, valamint állásajánlatokat életkor, nemi hovatartozás, vagy lakóhely alapján fogalmazzák meg. Elemzők szerint a hitelkínálatokat reklámozók például előszeretettel vesznek célba kisebbségeket és nehéz helyzetben lévőket, de azonnali hitelt kínálva uzsorakamatot szednek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Európai Bizottság újabb 1,5 milliárd euróra büntette a Google-t a versenyszabályok megsértése miatt

szo márc 23 , 2019
Újabb 1,49 milliárd euró (mintegy 466 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, kimondva, hogy az AdSense nevű hirdetési platformjával az amerikai internetes óriásvállalat megsértette a versenyszabályokat. Brüsszeli sajtóértekezletén Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos arról számolt be, hogy vizsgálataik szerint a Google visszaélt piaci fölényével, domináns […]
Margrethe Vestager

És még ez is...