A dolgozó ifjúság az üzenetküldő alkalmazásokat favorizálja

mobilokA Telenor hét országban vizsgálta a fiatalok kommunikációs szokásait. A magyar felhasználók számára a hagyományos mobil hanghívás még fontosabb a Facebook Messengernél és a hasonló üzenetküldő appoknál, viszont az sms-ezésnél már népszerűbb a Viber és más csevegőappok. A magyar fiatalok többsége (78 százalék) leginkább telefonálni szokott a mobilján, ám a második leggyakoribb tevékenységnek már (72 százalék) a különböző üzenőappok, például a Facebook Messenger vagy Viber használata számít. Az sms-ezés helyett már messengereznek és e-maileznek a magyarok. Érdekesség, hogy míg a magyarok nagyjából azonos arányban vesznek igénybe hagyományos távközlési szolgáltatásokat (például mobilhívást, sms-t) és internetes szolgáltatásokat (például Viber, Skype), ezzel szemben a maláj és thai fiatalok körében inkább az internetes szolgáltatások népszerűbbek, Szerbia pedig azzal tűnt ki, hogy az ott élő fiatalok indítják a legtöbb hagyományos hívást és sms-t: 94 százalékuk legalább naponta egyszer mobiltelefonál.

Az üzenetküldő appok napi használatának tekintetében a magyar fiatalok megelőzik skandináv vagy pakisztáni társaikat, a szerb, maláj és thai felhasználókat viszont nem. A kapcsolattartáson túl egyre többen játszanak is az okostelefonokon: e tevékenységben a magyar, thai és maláj fiatalok jeleskednek – derül ki a felmérés eredményeiből. „Ha a legfrissebb eredményeinket összevetjük a korábbi kutatásokkal, kiderül, hogy a ‘digitális bennszülöttnek’ számító felhasználók egyre nagyobb mértékben használják internetalapú kommunikációra okostelefonjaikat, függetlenül attól, hogy a preferenciáik piacról piacra változnak. Ugyanakkor a statisztikák azt mutatják, hogy a hanghívás és az sms továbbra is fontos részét képezik a kapcsolattartásnak a vizsgált országokban” – mondta el Bjorn Taale Sandberg, a Telenor kutatásvezetője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Útdíjszedési rendszer: a karbantartók jobban teljesítenek

hét júl 4 , 2016
Határidő előtt befejeződött az útdíjszedési rendszer karbantartása – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az MTI-vel. A közlemény szerint az e-matrica használat-arányos és a HU-GO megtett úttal arányos díjfizetési rendszer tervezett karbantartása hétfő reggel zárult volna, de a munkálatokat sikerült előbb befejezni, így például a nyaralásból vasárnap hazatérőknek nem kell […]
autópálya-matrica

És még ez is...