A DataNet felülmúlta a várakozásokat

internet2A DataNet Távközlési Kft. bejelentette, hogy első féléves mérlegeredménye felülmúlta a várakozásokat, mivel árbevétele hetven százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakához viszonyított árbevételt. A sikeres eredmény egyben azt is jelenti, hogy a DataNet teljesítette az erre az időszakra vonatkozó pénzügyi tervét. Az elmúlt félévben a társaság beindította a Passage online áruházat, ezzel együtt Magyarországon elsőként és ez idáig egyetlenként honosította meg a SET-es fizetési módot. A DataNet 1999-ben, Magyarországon elsőként bővítette a belföldi sávszélességet 100 MB-ra, a GTS optikai hálózatán keresztül, megerősítve ezzel piaci helyzetét.

További sikerként könyvelik el a cégnél, hogy a DataNet bérelt vonalas nagy és középvállalati ügyfélköre rendkívül dinamikusan bővült az adott időszak alatt. A DataNet ügyfélszolgálati részlege – ügyfelei nagyobb megelégedése és a professzionálisabb szolgáltatás érdekében – a félév során új irodaházba költözött a Váci úton, hálózat üzemeltetése pedig a GTS budaörsi távközlési központjába került.

A DataNet, a Magyarországon elsőként megalakult internet szolgáltató 1993-ban jött létre. 1998 szeptemberében a GTS (Global Telesystems Group) Hungaro Inc. 100 százalékos tulajdonába került. A dinamikusan fejlődő, jelentős piaci részesedéssel bíró DataNet a komplex, professzionális internet megoldások szolgáltatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Dreher: a sör honlapja, a hon sörlapja

sze szept 15 , 1999
ShareTweetPinShareA címben szereplő szlogen egy új internetes honlaphoz tartozik. Vajon mi lehet mögötte? Mint régi sörbarát, nem bírtam ellenállni a csábításnak és belevetettem magam a “virtuális sör” világába. Bárcsak ne tettem volna. Azt gondoltam, hogy miként sok más honlap esetében, pillanatok alatt át tudom futni a legérdekesebb részeket, majd hátradőlhetek: […]

És még ez is...