A banki alkalmazottaknak annyi

Automatizált, alkalmazottak nélküli, a nap 24 órájában elérhető Takarék Smart Point bankfiókot nyitott a Takarék-csoport a Fejér megyei Alcsútdobozon, a létesítményt a B3 Takarék üzemelteti – közölte a Takarék Bank.

A közlemény szerint az automatizált bankfiókban nemcsak a pénzügyeiket intézhetik az ügyfelek – készpénz ki- és befizetés ATM-en keresztül, személyikölcsön-igénylés leadása -, hanem részben postai szolgáltatásokat is lebonyolíthatnak, csomagokat küldhetnek és fogadhatnak, közüzemi számlákat fizethetnek be, és fogadhatnak szerencsejátékon. A tájékoztatás szerint a nyitás után az első két hónapban az ügyfeleknek a fiókban segítenek majd a technikai eszközök használatában.

A helyiségben nagy felületű élőmohafal tisztítja a levegőt, a bejárat előtt pedig napelemes padon tölthetik az ügyfelek mobiltelefonjaikat és elektromos autóikat. Arról is beszámoltak, hogy az első hónapok tapasztalatai alapján döntenek a szükséges változtatásokról, valamint az újabb innovatív szolgáltatások bevezetéséről. A tervek között szerepel, hogy a fejlesztés második szakaszát követően már a skype-os ügyintézés is lehetővé válik, illetve mobilapplikáción keresztül is lehet majd időpontot egyeztetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Vezető szerepre tör az Invitech Solutions I.

ked nov 14 , 2017
Az Invitel Csoporthoz tartozó, üzleti ügyfeleket kiszolgáló telekommunikációs és informatikai társaság növelni kívánja részesedését a bővülő hazai ict-piacon. A vállalatcsoport év eleji tulajdonosváltása, illetve a csoport lakossági és kisvállalati üzletágának folyamatban lévő értékesítése a korábbinál is erősebb fókuszt és komoly többletforrásokat jelent az Invitech Solutions ambiciózus növekedési és akvizíciós terveihez. […]
Marton László Invitech

És még ez is...