Tiltott adatszerzésre vette rá kiskorú gyermekét

Az Egri Járási Ügyészség tiltott adatszerzés miatt vádat emelt egy gyöngyösi férfi ellen, aki 13 éves lánya közreműködésével szerzett meg adatokat elvált felesége személyi számítógépéről.

A vádlott házasságát 2017. őszén bontotta fel a bíróság, és ekkor helyezte el az anyánál a gyermekeiket, közöttük a legidősebb lányt is. A korábbi házasfelek között ezt követően többször is vita volt az apai láthatás kapcsán, ami miatt gyámhatósági eljárások is indultak. A vádlott ebben a helyzetben kíváncsi volt arra, hogy volt neje milyen intézkedéseket tesz, vagy tervez ezekben az ügyekben, ezért bűncselekmények elkövetésére szánta rá magát. Az anya a gyermekeivel közös lakóhelyén egy asztali számítógépet működtetett, melynek belépési kódjait, jelszavait a lánya is ismerte. A számítógépen telepítve volt egy olyan szoftver, ami lehetővé tette az úgynevezett „távoli asztal” szolgáltatás futtatását. Ez ugyan minden belépés alkalmával új véletlenszerű jelszót generált, de azok a kislány számára megismerhetők voltak. A vádlott 2017 decemberében rávette kiskorú gyermekét arra, hogy ezeket a jelszavakat alkalmanként ossza meg vele, így lehetővé vált számára, hogy kapcsolódjon volt felesége számítógépéhez. Emellett a férfi arra is rábírta a kislányt, hogy az anyja számítógépébe belépve olvassa el a nő elektronikus leveleit, nyisson meg bizonyos dokumentumokat, majd másolja le és küldje el azokat neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nyakunkon Az intelligens vállalat konferencia

sze aug 28 , 2019
Hogyan építi be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary a digitalizációt a vállalati működésbe? És hogyan teszi ugyanezt a Mogyi? Az üzleti intelligencia, a digitalizáció, a robotizálás magyarországi megvalósulásáról tartja idei konferenciáját a Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) október 17-én, Kecskeméten. A már említett cégek mellett meg lehet majd ismerni a következő […]
konferencia

És még ez is...