Az Alibaba elhalasztja részvénykibocsátását

Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba csoport elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását az ázsiai pénzügyi központot eluraló politikai feszültség növekedése miatt – értesült a Reuters.

A piacok szoros figyelemmel követik az Alibaba hongkongi részvénykibocsátási tervét, mert ebből is információkat gyűjtenek a gazdasági környezet alakulásáról, és képet alkotnak a kínai kormány helyzetértékeléséről. Bár hivatalosan nem tűztek ki új célidőpontot, a várakozások szerint az Alibaba már októberben tőzsdére léphet Hongkongban, és még mindig 10-15 milliárd dollár tőkét gyűjthet be a részvénykibocsátásból. A végösszeg annak függvénye, hogy enyhülnek-e politikai feszültségek és javulnak-e a piaci feltételek addig. Az Alibaba vezetése a múlt héten döntött úgy, hogy elhalasztják az augusztus végére tervezett részvénykibocsátást Hongkongban. A döntés hátterében az áll, hogy a közel három hónapja elindult és egyre hevesebb, gyakran erőszakba torkolló kormányellenes tüntetések káoszba taszították a volt brit gyarmatot, a Kína fennhatósága alá 1997-ben visszakerült Hongkongot. A pénzügyi és politikai stabilitás felborulásának következményeként a hongkongi tőzsde irányadó indexe héthavi mélypontra süllyedt a múlt héten. Az Alibaba 2014-ben vezette be részvényeit a New York-i tőzsdére, amivel 25 milliárd dollár tőkét vont be. Piaci tőkeértéke meghaladja a 461 milliárd dollárt, és ezzel a legnagyobb tőzsdén jegyzett kínai cég.

A március végével záródott pénzügyi évben az Alibaba forgalma az előző évhez képest 51 százalékkal, 376,844 milliárd jüanra (56,152 milliárd dollárra) nőtt. Az adózott eredménye pedig 87,600 milliárd jüan (13,053 milliárd dollár) lett az egy évvel korábbi 80,234 milliárd jüan (11,955 milliárd dollár) után. Az új pénzügyi év június 30-án végződött első negyedében nyeresége és bevétele egyaránt felülmúlta a piaci várakozásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kikapcsolják a világ legöregebb működő webkameráját

pén aug 23 , 2019
Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán. A kamerát 1994-ben szerelték fel, hogy az időjárás változását figyelje az egyetemi kampuszon — írja a BBC. Jeff Schwartz, aki Dan Wonggal együtt készítette a kamerát, közölte, hogy augusztus 30-án kivonják a forgalomból, mondván, […]

És még ez is...