Kerékpárbérlet: Magyarországra még nem hajt az ofo

Magyarországon még nem, de négy újabb európai országban vezeti be kerékpárbérleti szolgáltatását a kínai ofo – számolt be a People’s Daily.

Az ofo abban különbözik a többi bérkerékpár-szolgáltatótól, hogy nem használ fix dokkoló állomásokat. A kerékpárokat bárhol le lehet tenni, ahol azt a szabályok megengedik. A jövő év elejétől az ofo a Cseh Köztársaság, Olaszország, Hollandia és Oroszország nagyobb városaiban, Prágában, Milánóban, Moszkvában, Rotterdamban és Groningenben vezeti be kerékpárbérleti szolgáltatását. A szolgáltatás díja minden megkezdett harminc percre 50 eurócent. Az ofo augusztusban indította el szolgáltatását Bécsben.

Az ofo és konkurense, a Mobike valósággal forradalmasította a városi közlekedést Kínában okostelefon-alapú kerékpármegosztó szolgáltatásukkal. A GPS-jeladóval ellátott kerékpárokat a rajtuk lévő QR-kód beolvasásával lehet „elkötni” és használatba venni. A kerékpárok bérleti díját az okostelefon alkalmazás az előre feltöltött egyenlegből vonja le. Az ofo 2014-ben kezdte meg működését Pekingben, és azóta saját bevallása szerint a világ legnagyobb fix dokkoló állomás nélküli bérkerékpár-szolgáltató vállalatává nőtte ki magát. Az ofo mintegy nyolcmillió kerékpárral rendelkezik világszerte. A társaságnak több mint százmillió regisztrált ügyfele van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

London nem hosszabbítja meg az Uber szolgáltatási engedélyét

hét szept 25 , 2017
ShareTweetPinShareNem hosszabbítja meg az illetékes londoni közlekedési hatóság az Uber egy hét múlva lejáró taxiszolgáltatási engedélyét. A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) pénteken közölte az amerikai székhelyű vállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt, miután a cég jelenlegi jogosítványa szeptember 30-án […]

És még ez is...