A Facebook álhírszűrő eljárást vezet be Németországban

Álhírszűrő eljárást vezet be Németországban a Facebook közösségi portál.

A Facebook a Correctiv nevű német független, nonprofit tényfeltáró újságíró munkaközösséggel együttműködve vezeti be álhírszűrű eljárását, várhatóan heteken belül. A tervek szerint a Correctiv munkatársai megvizsgálják a portál felhasználói által álhírként megjelölt tartalmat – bejegyzést, megosztott cikket -, és ha valótlanságot tapasztalnak, akkor egy figyelmeztetést fűznek hozzá. „Nem mi akarjuk eldönteni, hogy mi az igazság, és ezt nem is várják el tőlünk, ezért együtt kell működnünk külső partnerekkel, szakértőkkel” — mondta Sheryl Sandberg, az amerikai vállalkozás ügyvezető igazgatója egy keddi német lapinterjúban. Sandberg a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a társaság betartja a német törvényeket, így a jogsértő tartalmakat bejelentésre törlik, de minden egyéb gond „társadalmi kihívás”, amellyel csak a politikával és a civil társadalommal együttműködve lehet megbirkózni.

Az interneten mutatkozó álhírterjesztés, lejáratás és gyűlölködés a német belpolitika egyik fontos témája. A kormány törvényben kívánja rögzíteni a közösségi portálok kötelezettségeit. A még formálódó tervek szerint a portálok üzemeltetőinek 24 órán belül törülniük kell a felhasználók által bejelentett sértő, gyűlölködő vagy hamis tartalmakat, különben pénzbüntetést kapnak. Ennek mértékéről még nem döntöttek, de mindenképpen úgy határozzák majd meg az összeget, hogy „fájjon” az üzemeltetőknek — nyilatkozott a napokban egy lapinterjúban Volker Kauder, a kormányzó jobbközép CDU/CSU Bundestag-frakciójának vezetője. Aláhúzta, hogy nem cenzúráról van szó, hanem arról, hogy az online közegben is mindenki védekezni tudjon a rágalmazás ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Immár Magyarországon is elérhető a Google prémium analitikai terméke

pén jan 20 , 2017
A Google prémium terméke az Analytics 360 Suite egy professzionális felhasználásra szánt termékcsomag, ami biztosítja a marketingszakemberek számára azokat az információkat amik a bevétel növekedéséhez vezethetnek. A termék segítségével pontos adatok gyűjthetők az összetett vásárlási folyamat egyes pillanatairól, amelyek elemzése a marketing tevékenység hatékonyabbá tételében, a megfelelő stratégiák kialakításában és […]

És még ez is...