Együttműködik az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

2

David BlunckEgyüttműködési megállapodást írt alá az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. A megállapodás értelmében a felek együttműködnek az internetes biztonság területén.

A dokumentumot David Blunck, a cégcsoport vezérigazgatója, és Bencsik Balázs, az NKI igazgatója írta alá. Az együttműködés elsődlegesen a cégcsoport vállalati és intézményeket kiszolgáló tagvállalata, az Invitech Solutions által kínált, informatikai biztonságot növelő technológiai megoldásokra, a cégcsoport üzleti és egyéni ügyfelei informatikai biztonság-tudatosságának növelésére, illetve a szervezetek közötti hatékony kapcsolattartásra terjed ki.

„Az Invitel Csoport azzal számol, hogy mindennek közös nevezőjévé válik a világháló. Ez ráirányítja a figyelmet az informatikai biztonságra, melynek megvalósításában kiemelt szerepet vállalt az Invitel és az Invitech Solutions. Most eggyel tovább lépünk, és szorosabbra fűzzük együttműködésünket az infobiztonság növelésére létrehozott állami szervezettel” – hangsúlyozta az aláírás kapcsán az Invitel Csoport vezérigazgatója.

A két szervezet közötti együttműködés jelentőségét méltatva Bencsik elmondta: „Az egy éve létrehozott Nemzeti Kibervédelmi Intézet feladatainak teljesítése során fontos szerep hárul az informatikai biztonság gyakorlati megvalósításában érintett valamennyi szereplőre. A mostani aláírással nemcsak az általunk képviselt szervezetek közötti kapcsolat lesz szabályozottabb, hanem meggyőződésem szerint a hazai intézmények és egyéni előfizetők védettsége is tovább erősödhet.”

2 thoughts on “Együttműködik az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

  1. Talán már nem is olvasod el, de talán szolgálhatok némi magyarázattal: 1.Mitől nemzeti? hát amióta a szeretett, hős vezérünk uralkodik drága hazánkon (orbanisztánon), azóta ha valaki (vagy valami) nem nemzeti, akkor az hazaáruló, libsi, komcsi bérenc, a nyugat beépített ügynöke (most több nem jut eszembe). 2. miután az invitel sok éve (már amióta én ismerem őket) évente akár többször is éppen a kedvenc programokat veszi le a kínálatából (de ugye mindig csak "közkívánatra" és akkor itt következne egy nyomdafestéket nem tűrő meghatározás!!), a megkötött és érvényes hűségnyilatkozat ellenére jelentős mértékben emeli a díjat, a kedvezményes díja is ezrekkel drágább mint más szolgáltatóké, így szükségük van a kíbertérre is, mert onnan hátha tudnak még elcsábítani ügyfeleket, mert ugye azok nem földi lények és tudatlanok. No ezért van szükség a kapcsolatra az általam sem ismert kíbervédelmi intézettel, ami ugye az első pont alapján nyilvánvalóan csak nemzeti lehet!
    Ja igen: van egy olyan érzésem, hogy ez az intézet, ennek az intézetnek a léte is azért van, hogy szeretet orbánunk haveri és baráti körének tudjon biztosítani néhány jól megfizetett és természetesen zsíros állást! Mert ugye bővíteni kell a nemzeti együttműködés rendszerét, aki meg eltávozott nyugatra, az vessen magára, mert a hazaárulása miatt így kimarad a jóból!
    Remélem kielégítő tájékoztatást nyújtottam? Ha valami még nem tiszta, akkor javasolom, hogy fordulj, forduljatok a Miniszterelnöki Hivatalhoz, hivatkozzatok rám (csak annyit kell írni, hogy az javasolta aki már névvel címmel is megírta nekik, hogy orbán egy bűnöző, aki a hűtlen kezeléssel (3000 milliárdos magánnyugdíj vagyon, stb.), az antidemokratikus intézkedéseivel elárulta a hazáját, elárulta és nyomorba döntötte a nép jelentős részét. Biztosan fogják tudni, hogy az én vagyok, mert már több levelet is írtam nekik, eddig még nem jött értem a fekete autó, pedig nagyon várom már.

  2. Mitől lesz egy kíbervédelmi intézet nemzeti? ár a kíbervédelmi szó sem tiszta…, de buta vagyok)
    Persze nem ez a klényeg; miben tudja az NVI segíteni az Invitelt,és vica versa?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

SIM-kártya botrány: nem elég a magyar jogszabályokban szigorítani

csü okt 20 , 2016
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai szerint nem elég a magyar jogszabályokban szigorítani a regisztráció nélküli mobiltelefonos SIM-kártyák vásárlását; egyetértés van abban, hogy nemzetközi vagy legalábbis európai uniós szintű szabályozásra lenne szükség. A testület tagjai a bizottság szerdai zárt üléséről távozóban nyilatkoztak újságíróknak. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy ha […]
biztonság

És még ez is...