A Praktiker e-kereskedelmben erősit

PraktikerA Praktiker árbevételének egyre növekvő hányada származik az e-kereskedelemből, ezért az internetes forgalom erősítésére új webshop felületet fejleszt – közölte a magyarországi barkácsáruházlánc az MTI-vel. A tájékoztatás szerint jelenleg a Praktiker e-kereskedelemből származó bevétele egy önálló kisebb alapterületű áruház forgalmának felel meg. Hallgat László, a Praktiker Kft. webshop vezetője a cég közleményében kiemelte, hogy online vásárlóik 2014-ről 2015-re mintegy tizenöt százalékkal költöttek többet egy-egy vásárlás alkalmával a webshopban, míg ez a szám az idén harminc százalékkal emelkedhet.

A Praktiker Kft. tavalyi 32,5 milliárd forintos árbevétele több mint hétmilliárd forinttal haladta meg a 2014-es forgalmat, és hat év után a cég ismét nyereséges lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az internet a legnagyobbakat is tönkreteheti

hét aug 29 , 2016
Új tulajdonoshoz kerülhet a világ egyik legnagyobb piackutató társasága, a német GfK — írta csütörtökön a WirtschaftsWoche című német gazdasági hetilap. A több mint száz országban tevékenykedő vállalkozás többségi tulajdonosa, a GfK német nonprofit piackutatási egyesület (GfK Verein) a beszámoló szerint mérlegeli, hogy értékesítse 56,5 százalékos tulajdonrészét, vagy fúzió révén próbálja […]

És még ez is...