Mikrovállalkozások és egy telefonos cég konzorciuma frissíti az MAVIR SAP rendszerét

SIGNAL-Telefontechnika-eredmenyek Az ENKOR Energetikai Koordinációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft.DynaData Számítástechnikai Kft.SIGNAL Telefontechnika Kft. konzorciuma nyerte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. SAP rendszereinek frissítésére kiírt tendert. Nem olcsó mulatság egy ilyen upgrade, a munka eredetileg becsült összértéke áfa nélkül is 86 millió forint volt, végül a konzorcium alig 80 ezer forinttal kevesebbért, 85,92 millió forintért vállalta a munkát.

DynaData-eredmenyekÖldöklő versenyről azért sem beszélhetünk, mert az elsőre érvénytelen ajánlatot benyújtó T-Systems Magyarország Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. konzorcium a hiánypótlási felhívásra hiánypótlást nem nyújtott be, ráadásul az ajánlattételi nyilatkozatuk nem volt teljes, a keretmegállapodásban rögzített, szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakemberek személyében történt változások okát nem tudták megindokolni, és az újonnan nevesített szakemberek alkalmasságát nem voltak képesek megfelelően igazolni. (Próbáltuk megérdeklődni a nyertes társaságoktól, hogy milyen tapasztalataik vannak az SAP-rendszerek frissítésével kapcsolatban, de választ a cikk megjelenéséig nem kaptunk. A -szerk- megj. — Cikkünk megjelenése után érkezett a Signal  Kft. válasza, ebben az áll, hogy a társaság több ügyfél részére is végez hasonló tevékenységet – amint ezt a pályázati anyagukban is megjelölték- s a referenciáikat szívesen megosztják szerkesztőségünkkel, amennyiben az ügyfeleik is hozzájárulnak ehhez. )

ENKOR-eredmenyek

A frissítendő modulok
• SAP ECC 6.06 rendszer
• SAP HR 6.0 rendszer
• SAP BI 7.0 rendszer
• SAP BI-BEBER 7.0 rendszer
• SAP NetWeaver Process Integration 7.1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nyitva hagyott autóból lopott telefont

sze júl 27 , 2016
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon tett bejelentést egy férfi 2016. július 22-én éjfél előtt, hogy a parkoló gépjárművéből ismeretlen személy eltulajdonította telefonját. A rátermett rendőrök a bejelentést követően megkezdték a széleskörű adatgyűjtést, melynek eredményeként pár órán belül azonosították és a rendőrkapitányságra előállították, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Richárd 46 éves bátonyterenyei […]
tolvaj

És még ez is...