Biztonságosinternet Hotline: napi négy-öt bejelentés volt tavaly

gyermek-szamitogep-IFSTavaly több mint harmincezren vettek részt a Safer Internet Program eseményein Magyarországon. A projekt célja, hogy kötetlen, játékos, interaktív formában hívja fel a szülők, a pedagógusok, a gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire. A program magyarországi koordinátora, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csütörtökön azt közölte az MTI-vel: 2015-ben 170 alkalommal – 47 budapesti és 123 vidéki helyszínen – 763 tanórát tartottak munkatársaik, összesen 20 006 felhasználónak, köztük 17 069 gyermeknek, 1136 szülőnek és 1801 tanárnak. Mint írták, a Safer Internet Program 2015-ben több nagy rendezvényen is részt vett, ahol az oktatók több ezer gyermekkel találkozhattak, ez további 11 ezerrel növelte a projektbe bevontak számát.

A szervezet közleménye szerint tavaly 26 500 alkalommal fordultak konzorciumi partnerük, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány telefonos és online segélyvonalához, amely kifejezetten az internetbiztonsághoz kötődő kérdések megválaszolásában, az internethasználathoz kötődő rossz élmények feldolgozásában segít a gyerekeknek, fiataloknak, de fogadja aggódó felnőttek hívásait is. Tapasztalatuk szerint erre egyre nagyobb igény van. A legtöbben változatlanul az internetes ismerkedés, az online kapcsolatfenntartás dilemmái, nehézségei vagy éppen veszélyei miatt kértek segítséget. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. által üzemeltetett Biztonságosinternet Hotline online felületén keresztül 2015-ben 1613 bejelentés érkezett. A szakemberek a jogellenes tartalmakat eltávolították és 439 jogsértőnek minősített, szexuális kizsákmányolásra utaló bejelentést továbbítottak az Országos Rendőr-főkapitányságnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Trójai faló-szobor készült vírussal fertőzött eszközökből

pén júl 1 , 2016
Talán csak a spanyol El País számolt be az Izraelben, a tel-avivi Egyetemen június 19. és 23. között tartott it-biztonsági szakértők éves nemzetközi tanácskozásáról, a Cyber Weekről. Az eseménynek mostantól fogva egy nagyméretű trójai faló a jelképe, amelyet (állítólag) vírussal fertőzött mobiltelefonokból és számítógép-alkatrészeiből építettek. Gideon Amichay, az ötletgazda szerint […]

És még ez is...