MOTIMENT: hatékonyabb irodai munka, kevesebb dolgozóval

Meszaros-Zsolt-MOTIMENTTöbb éves megfeszített és kitartó kutatás-fejlesztési munka után a MOTIMENT módszertan 2013-ra forrt ki olyannyira, hogy már a piac is visszaigazolta az alkalmazás eredményességét — olvasható a Mérés Kft. közleményében. A MOTIMENT -a közlemény szerint- objektív, tényadatokon nyugvó mérési módszertan, amely nem a munkát végző személyeket, hanem az irodai folyamatokat méri és fejleszti. A módszertan rámutat a szervezeti egységek együttműködési anomáliáira, felfedi a „szabad szemmel” nem, vagy nehezen látható tartalékokat, alkalmazásával 20-30 százalékos hatékonyság javulás érhető el.

Meres-Kft-eredmenyeiA MOTIMENT módszer alkalmazóinak sikerét, ezzel a megbízások számának növekedését is jól mutatja, hogy a cég az elmúlt években újra és újra megduplázta az árbevételét, és 2016-ot is hasonlóan tervezi zárni. „A világ első számú szervezeti folyamatok mérésére szakosodott cégévé szeretnénk válni, illetve határozott célkitűzésünk, hogy a MOTIMENT módszertan megkerülhetetlen fogalom legyen a szervezeti hatékonyság fejlesztés területén itthon és külföldön egyaránt” – mondta Mészáros Zsolt, a MOTIMENT módszertan kidolgozója, a kft. ügyvezetője.

Az OTP Számviteli és Pénzügyi Igazgatóságán végzett, 2,5 éves folyamatos, és jelenleg is tartó együttműködés eredménye, hogy az OTP főosztály intenzív funkció-bővülése mellett a létszám fokozatosan, 15 százalékkal csökkent, és eddig közel 35 százalékos költségcsökkentést eredményezett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Durvul az Ukrán kiberháború

ked máj 24 , 2016
A szlovák ESET it-biztonsági társaság kutatói felfedeztek egy olyan kártékony kódot, amely legalább 2008 óta elkerülte az internetbiztonsági szakemberek figyelmét. A Win32/Prikormka néven észlelt kártevőt kiberkémkedésre használják elsősorban kormányellenes szeparatisták ellen a függetlennek kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban. Ukrajnában elég gyakoriak az ilyen típusú támadások, pár hónapja áramszolgáltatókat támadtak kiberbűnözők, […]
Robert Lipovsky ESET

És még ez is...