Széchenyi István Egyetem: százmillió forintos támogatás a Huaweitől

mobilchildHuawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetemen 2016-ban, amelynek megvalósulásához a Huawei mintegy százmillió forint értékben nyújt támogatást. Az Akadémia létrehozásának célja a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, közvetlen kapcsolat létrehozása az oktatás szereplői és az ipar között, gyakorlat- és piacorientált képzést biztosítva a résztvevőknek. A jövő évben létrejövő intézményben a Huawei megosztja a legújabb távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érintett tanároknak továbbképzést biztosít, továbbá angol nyelvű szakmai előadásokat is indít.

A megállapodás értelmében a Huawei Laboratórium és Akadémia 2016-ban indul az egyetemen, amely mellett a vállalat megosztja a legújabb távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érinett tanárokat továbbképzésben részesíti, és angol nyelvű szakmai előadásokat is indít az intézményben. A cég a most kötött egyetemi stratégiai megállapodás mellett továbbra is nyitva hagyja a győri hallgatók számára az ország valamennyi távközlési tanulmányokat folytató egyetemi hallgatója előtt nyitva álló Seeds for the Future – kínai tanulmányút lehetőségét is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Teljesen automatizálja az irodát a Xerox

hét nov 30 , 2015
ShareTweetPinShareA Xerox olyan fejlesztést mutatott be, amely teljesen automatizálja az irodai munkafolyamatokat és ezzel jelentősen javítja a dolgozók hatékonyságát. (Ha „teljesen” automatizálja a folyamatokat, akkor nincs mit javítani a hatékonyságon, hiszen teljesen feleslegessé váltak a dolgozók. Vagy nem? A -szerk- megj.) A papír-alapú műveleteket automatizáló Xerox Digital Alternatives asztali és […]

És még ez is...