Nem fosztogat, hanem osztogat a Magyar Telekom

sutemenyMegsütik és megosztják mindenkivel – ezúttal nem csak virtuálisan – a magyar internet legtöbbször megosztott süteményreceptjét egy különleges akció ötletgazdái. A Magyar Telekom a recept digitális megosztásával azonos számú, összesen 100 ezer adag süteményt készít el és oszt ki Budapesten november 25-én — áll a társaság közleményében. A négy helyszínen kiosztott 3600 doboz mindegyike 25 adag süteményt tartalmaz (Akárhogy is számoljuk, ez „csak” 90 ezer sütemény. A szerk megj.), így akinek jut doboz, az maga is meg tudja osztani barátaival, ismerőseivel, vagy akár a szembe jövő idegennel (Jobb az óvatosság, idegentől ne fogadjunk el ételt, italt! A -szerk- megj.). A darabonként 850 grammos dobozok összesen több mint három tonnát nyomnak (Egészen pontosan hatvan kilogrammal többet, mint három tonnát A -szerk- megj.)

„Először a pudingot főzzük meg, mikor lehúztuk a tűzről, belekeverjük a cukrot, kókuszreszeléket, rumot vagy rumaromát, csipet sót, majd kihűtjük.” Úgy kezdődik, mint egy teljesen átlagos recept, pedig a kakaós-kókuszos kevert süti elkészítésének leírása a világháló egyik legnagyobb magyar sztárja, az utóbbi idők legtöbbször megosztott hazai süteményreceptje. Egy Franciaországban élő magyar háziasszony osztotta meg családja egyik kedvenc édességének leírását a receptneked.hu című receptcserélő oldalon több mint három évvel ezelőtt. Nem sejtette, hogy a kakaós-kókuszos receptje rövidesen nem csak saját családja kedvence lesz: háziasszonyok és édességbarátok ezrei népszerűsítik majd az interneten. Mostanra már több mint százezerszer osztották meg, ezzel pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elkészültek az általunk ismert világegyetem legnagyobb OLED-kijelzői

csü nov 26 , 2015
ShareTweetPinShareA világ két legnagyobb OLED-kijelzőjét mutatta be a vezető globális OLED-televízió-gyártójának számító LG Electronics (LG) a legforgalmasabb dél-koreai nemzetközi reptéren, az Incshonon (Incheon International Airport). Mindkét kijelző 13-szor 8 méteres, vagyis akkora, mint három nagyméretű hajókonténer, és egyenként 140 darab, 55 colos OLED-panelből áll össze. A két ívelt kijelzőn bemutatott […]

És még ez is...