Májusban érkezik a nyolcmagos Honor 4X

honor-4xA Magyar Telekom kínálatában, illetve az Extreme Digital és a Speedshop boltokban is kapható lesz a Honor legújabb nyolcmagos okostelefonja májustól. A HD kijelzővel és két gigabájt RAM-al felszerelt Honor 4X a negyedik modell, amelyet tavaly novemberi megjelenése óta Magyarországon is bemutat a gyártó. A két SIM kártyát befogadó Honor 4X az első 4G-s Honor okostelefon 64 bites hardverrel és szoftverrel. A készülék teljesítménye lehetővé teszi az erőforrás-igényes alkalmazások és játékok futtatását is. A szíve a nyolcmagos Kirin 620 lapkakészlet, amely a legfrissebb 4.4-es Android operációs rendszert hajtja, ám ez még a nyár folyamán frissíthető lesz Android 5.0 rendszerre. A 4X erőteljes, 3000 mAh kapacitású akkumulátora akár több napnyi használatot is biztosít egy feltöltéssel átlagos terhelés mellett. A képernyő HD (1280×720 px) felbontású, és teljesen laminált a felette lévő üveghez. A középkategória legtetejére célzott modell ajánlott végfelhasználói ára ennek megfelelően mindössze 65 900 forint.

A Honor 4X főbb jellemzői
– Öt megapixeles előlapi és 13 megapixeles hátlapi fényképezőgép.
– Erőteljes Kirin 620-as lapkakészlet 64 bites A53 nyolcmagos processzorral.
– Dual SIM foglalat, mindkét kártyához egyidejű hálózati csatlakozással.
– Két giga RAM memória és 8 GB belső tárhely, melyet microSD kártyával tovább lehet bővíteni.
– Nagy, 3000 mAh-es kapacitású akkumulátor, 590 Wh/l denzitással.
– 5,5 hüvelykes érintőképernyő HD felbontással és 75 százalékos képernyő/váz aránnyal.
– EMUI 3.0 kezelőfelület Android 4.4 operációs rendszerrel, aely még a nyár folyamán frissíthető 5.0-s operációs rendszerre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ingyen számlázhatsz egy évig

szo ápr 25 , 2015
A Billingo online számlázó program Premium szolgáltatása 2015. április 13-tól az első évre ingyenessé vált a három hónapnál nem régebbi vállalkozások, startupok számára. A prémium szolgáltatás nemcsak az ingyenes verzió korlátait lépi át, hanem az elektronikus számlázással szükségszerűen együtt járó időbélyegeket is ingyenessé teszi, havonta ötszáz darabig. „Többször végigjártuk már […]

És még ez is...