29-es körzet: a UPC kihúzta a gyufát?

forintA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2015. február 20-án versenyfelügyeleti eljárást indított a UPC-vel szemben, mert nagyszámú fogyasztói jelzés alapján észlelte, hogy a UPC a 29-es számozási körzetben (Monoron és környékén) alacsonyabb színvonalú (kisebb le- és feltöltési sebességű) internet-szolgáltatást kínál magasabb előfizetői díjért az ország többi területéhez képest. A UPC egyedüli távközlési szolgáltatóként van jelen Monoron és a környékbeli települések jelentős részén. A UPC a fentiekben leírt magatartásával feltételezhetően megsértette a versenytörvény gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel arra, hogy a UPC magatartása széles fogyasztói kört érint, és jelentős számú piaci jelzés érkezett a GVH-hoz. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Barracuda: ez várható idén a felhőalapú adattárolás területén II.

hét márc 2 , 2015
A Barracuda Networks, Inc. közzétette előrejelzéseit a közeljövőben várható trendekről a tárolási megoldások terén. A vállalat prognózisa: 2. A Barracuda piackutatásai alapján a Microsoft Office 365 az üzleti életben és a vállalkozások körében játszik vezető szerepet a felhőre történő átállásban, és továbbra is az élen jár majd ezen a területen, […]
felhő

És még ez is...